Állami főreáliskola, Debrecen, 1904

VI. Tanúlók levelezése. Február 6-án dr. Horvay Róbert a következő indítványt terjesztette be a tanári testülethez : Tekintetes Tanári Testűlet ! Az iskolának ós a tanári testületnek kötelessége lóvén minden alkalmas eszközt felhasználni a tanúimányi eredmény fokozására, a következő előterjesztést vagyok bátor a tanári tanácskozás tárgyául ajánlani. A külföldön évek' óta van gyakorlatban a „tanúlók nemzetközi levelezése" című intézmény. Ez abban áll, hogy a középiskolák jobb előmenetelű és arra önként vállalkozó felsőbb osztályú növendékei más nemzetbeli tanúlókkal levelezésbe lépnek. Ez az érintkezés sokaknál az iskola elhagyása után is megmarad. Ez intézmény haszna úgy a nyelvtanúlásra, mint a nemzet művelt fiainak egymáshoz való közelítésére, megismerésére s megbecsülésére s a külföldi életre és intézményekre vonatkozó ismereteinek bővítésére nézve szembeszökő és jelentékeny. Ezt sok megbízható nyilatkozat bi­zonyítja. Sokszor az így létrejött ismeretség folytán a két levelezőtárs több-kevesebb időt töltött együtt az egyetemen, vagy a nagy iskolai szünetben meglátogatta a másikat a maga hazájában, vagy együtt utaztak, szóval sokszor tartós barátság fejlődött ki az iskolában meg­indúlt levelezésből. A levelezés ügyének fejlődésót és mai állapotát részletesen ismer­teti Marksclieífel; Die internationale Schülerkorrespondenz c. füzete, mely sok levélmutatványt és szakvéleményt is közöl és Die Neueren Spraclien c. folyóiratnak 1Ü04 októberi füzetje. (358—370 1.) Mindakettőt ajánlom a kartárs úrak szíves figyelmébe. A nyelvgyakorlás e módját kellő átalakítással nekünk magyarok­nak is fel lehetne használni, első sorban természetesen csak a német nyelvre nézve. A francia tanúló nem tanúiván magyarúl, magyar leve­lező társának nem venné hasznát. A mi felvidéki iskoláink sem jöhetnek szóba, lévén ott a tanítás kizárólag magyar, úgy, hogy ott egyrészt a német anyanyelvű tanúlók közül is kevesen szereznek oly jártasságút

Next

/
Oldalképek
Tartalom