Állami főreáliskola, Debrecen, 1902

21 lesz a zsarnoknak. Fölszabadul majd a haza s az elesett hősük szabad földben fognak pihenni. Ismételten szeme elé tartja polgártársainak e képet, hiszen a hazát, az ő hazáját kell megmenteni. Már Zrínyiben megmutatta, hogyan kell életet és vért feláldozni, ha a közjó úgy kívánja. S ha a német nemzet minden polgára meghozza ezt az áldo­zatot, akkor nem hiába szakadt meg annyi szív, mert a vértől ázott földön a szabadság fog virulni. Mindent, ami csak növelhetné a nemzeti érzést, belefoglal költészetébe. A német nép hőseit: Hoffer Andrást, Károly főherczeget, Lajos Ferdinánd herczeget, III. Frigyes Vilmost, Lujza királynét, a német ügy vértanúját, mint lélekemelő példányképet, megénekli. Minden tettet, miden sikert, melyben a német őserő meg­nyilatkozik, lelkesedéssel ünnepel (Hoch lebe das Haus Oesterreich, Dem Sieger von Aspern stb.) Mindnyájan, kik Napoleon ellen harcol­nak, testvérek, születtek legyen az Odera, Weser, Majna, Elba, Rajna vagy Duna vidékén ; nemcsak a nyelv szent köteléke fűzi őket össze, hanem egy Isten, egy haza és közös német vér, mely Germániának, a hősök menyasszonyának, földjét tisztára fogja mosni. Fáradhatatlanul zengte Körner dalait s hintette el „testvérei“ szí­vébe ezeket a gondolatokat. Ismeri hűségüket és bátorságukat s nyu­godtan, bizalommal épít reá ; jelképük a tölgy s ha a nép elbukott is, állanak még a tölgyek s ha a fejedelmek be fogják látni, hogy a fejü­ket díszítő koronák nővérek, akkor a zsarnoknak nem lesz hatalma a tölgyeken. És csak akkor fog elérkezni az idő, melyben lehetséges lesz a legfőbb jóért, a szabadságért sikerrel harcolni. A szabadság alap- feltétele a nemzeti létnek; szabadság nélkül nem gondolható sem az összes, sem az egyes boldogúlása. S ha a szabadság az élet alapja, nem kell-e életünket érette szívesen feláldoznunk?! Igen, fel kell ál­doznunk, hiszen a halál éjéből sugárzik a szabadság hajnala, hiszen harcban elesni szerencse, a szabadságért szenvedett halál nem sira­tandó, hanem irigylendő. Csak az egyesnek halálával lehet a nemzet szabadságát kivívni s miként a tölgy lehulló lombja előkészíti tavaszi pompáját, miként a főnix új életre kel hamvaiból, úgy készíti elő s kelti életre a szabadságot az élet bátor feláldozása. Ahol a szabadság meghalt, ott az élet sem ér semmit; szolgánál boldogabb a halott, ki szabad földben vívott ki magának sírt, mert csak a halálban érik a szerencse. A szabadságszeretettel karöltve jár izzó gyűlölete mindannak, ami a szabdságot bármily tekintetben korlátozza, csökkenti. Ez a gyűlölet mozgatja nyelvét s adja szájába Napoleon ellen a legválogatottabb szidalmakat. O, a zsarnokság képviselője gázolta le a német virányi, az ő gyalázatos, zsarnok hatalma és pokoli mesterkedése égette le a német gunyhót, ő az oka, hogy a haza sír fiai fölött, kik reszketnek a szörnyeteg bosszújától. Serege rabszolgahada a zsarnoknak, hóhérlegénye a vérebnek, pokoli fajzata a tigrisnek. Ujongva üdvözli Aspernt, ahol • a dühödt fenevad vasereje megtört s szilárdan bízik ama nap eljövetelé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom