Állami főreáliskola, Debrecen, 1902

17

meg kell vallanunk, hogy Tivadar már ezen költeményeiben is igazán zenei érzékének, gyakorlott ritmikának és elég fejlett dikcionak adja jelét, Elénk képzelete könnyen talált képeket, tollából könnyen folyt a költői kerek kifejezés és mindez kellemes időtöltés számba megy nála. Költészete mindeddig nem mutat egyéni jelleget; énekel szerelemről, hűségről, olykor barátságról, szóval több-kevesebb szerencsével tárgyalja az általános emberit ; az 1813., 1814. éveknek kellett bekövetkezniük, hogy Tivadarból igazi német költő váljék. Kora formálta őt, nyújtotta dalainak tárgyát s ha egyik-másik gondolalát versbe öltöztette, a verset úgy kellett fogadni, amint éppen volt; bírálatra nem volt alkalom. Tivadar nem prófétája többi szubjektív gondolatainak és érzelmeinek; amit megénekel, legyen az gyűlölet a zsarnok ellen, honszeretet és hűség, mindaz a német nép szívéből van véve; gyűlöl, mit gyűlölnek milliók; szeret, mit szeretnek milliók; ha kedvezett a szerencse, milliók helyett örül, de érzi a fájdalmat is, mely a milliókat éri. Hű fia volt hazájának, ki tettel, szóval harcolt az igaz ügyért, ki kardjával pecsételte meg azt, mit lantja énekelt ; ha valaki, hát ő kérhette :

Vergiss die treuen Toten nicht und schmücke

Auch unsre Urne mit dem Eichenkranz!

Költeményeit mindenfelé énekelték; többször írja szüleinek, hogy társai az ő költeményeiből merítenek lelkesedést; neve a seregen kívül is ismeretes volt. Minden költeményt hálásan fogadott a nép, hiszen az volt hitvallása s az atya nemzete iránti kötelességének vélt eleget tenni, midőn 1814., fia halála után kinyomatta a „Leier und Schwert“ c. gyűjteményt. Ugyanabban az évben látott napvilágot két más gyűjtemény is : „Für Th. Körners Freunde“, „Poetischer Nachlass“. Későbbi kiadásokba oly költemények is belekerültek, melyeket az apa nem tartott a nyilvánosság számára elég éretteknek. Javarészt alkalmi költemények ezek, dalok Toni Adambergerhez, stb. Ez az elszórt anyag Kürschner „Nationalliteratur“ c. gyűjteményében össze van foglalva s meglehetősen világos képét adja a korán elhunyt szabadsághős költői tevékenységének.

Vallás, szerelem és szabadság irányították életét, ihlették meg lantját. Kora gyermekségétől fogva megszokta, hogy vallásában lélekemelő barátnéját lássa s a derék Roller fáradozott azon, hogy igazán vallásos érzület verjen erős gyökeret tanítványa szívében. Már költőnk atyja lemondott szigorú puritánizmusáról s életét kényelmesebben, élvezetesebben rendezte be. Pártolta a nemes élvezetet, melyet atyja még szívből gyűlölt s gondja volt rá, hogy házanépe is részesedjen benne- Körneréknél soha sem esett gúnyos vagy becsmérlő szó a vallásról, ethikai és erkölcsi kérdéseket pedig rendkívül finomsággal tárgyaltak. S hogy mégis jó keresztények voltak; hogy mindent el akartak távolítani, ami csak legtávolabbról is érinthette volna a vallást, legjobban bizonyítja Körnernek Schillerhez intézett levele (1802. II./10.), melyben a „Sänger“ c. költeményről (most „Die vier. Weltalter“) a

Állami Főreáliskolai Értesítő. 2