Állami főreáliskola, Debrecen, 1898

8 sirba zárta előtt szentnek hirdette, szentté avatta. Az egyháztörténelem tanít egy magyarországi szent Erzsébetről, a kit a pápa a német császár és fejedelmek kérésére több évvel a fejedelemasszony halála után a szentek közzé iktatott ; a magyar történelem tanítani fog egy magyar szent Erzsébetről, a kit az egész magyar nemzet egy szívvel-lélekkel, buzdítást uem várva mindjárt halála órájában szentté avatott, szentté, nem egyházi szertartások, hanem a sziv parancsolata szerint, szentté avatott nem egyes bebizonyított csodákért, hanem egész életéért és vértanú haláláért. — S ennek a mi szentünknek, a mi nemzeti szentünknek tiszteletére csakhamar szobrok fognak emelkedni Magyarország fővárosában és számos más helyén, a melyekhez ha nem is a vallásos áhítat, annál buzgóbban eljár majd áldozni a lojális hűség és a nemzeti hála; a mi szentünknek, dicsőült Erzsébet királyasszonyunknak képei fognak függni a főváros dísztermében és számtalan lakóházban, melyeket ha nem is fog egyházi glória környezni, csakúgy beragyog majd a hazafias kegyelet nimbusza; a mi szentünkről, e költői alakról költők fognak csodákat énekelni, a néphit fog mondákat regélni, a melyeket ha nem is fognak legendák hitelesíteni, örökké elhisz és megőriz a magyar nép hálás emlékezete. Azonban sem most, mikor még drága halottunkat siratjuk, sem a jövőben, mikor majd a dicsőültnek emlékezetét föl-fölgyújtjuk, nem feledkezhetünk meg és nem szabad soha megfeledkeznünk a mi áldott, jólelkű királyunkról, a dicső asszonynak méltó hitvestársáról, a ki most ül a földnek porában, ruháját megszaggatja, fejét hamuval hinti, mert leesett az ő fejének koronája, oda van az ő trónja ékessége, eldőlt az ő élete támasza és vigasza. — Nézzünk föl erre az újkori Jóbra, erre a királyi béketűrőre, a kit több csapás látogatott meg, mint a bibliai Jóbot s mégis kevesebb panaszra nyitja ajakit. — Ne próbáljuk vigasztalni, — a vigasztalás nem nekünk adatott. — De egy vallomást tehetünk előtte, szivünknek egy szent érzését elébe tárhatjuk. Az Úr az ő béketűrő szolgáját, a hitében meg nem rendült Jóbot megjutalmazta. Elveszett vagyonát megtízszerezte, elhalt fiaiért, leányaiért másokat, többeket adott, szenvedésben töltött napjait a boldogság hosszú éveivel pótolta— Azt hisszük, szivünket az a titkos érzés, az a sejtő remény hatja át, hogy a bibliai csoda részben már megújult és teljességében is meg fog ismétlődni. íme a királyi Jób, a mi rendithetetlen hitű felséges urunk elveszett kincsét visszanyeri népe kimondhatatlan hűségében; elhalt szeretteiért, oly korán és oly borzasztóan elragadott fiáért, feleségeért mi, milliók és milliók, ajánljuk föl legmélyebb szeretetünket, mi köteles alattvalók helyett önfeláldozó fiuk és rokonok akarunk lenni. Egyszersmind kérjük az egek Úrát, a mindenható Istent, váltsa fel a csapások óráit, a gyötrelmek napjait az áldás és boldogság esztendeivel, hogy a mint most egyek vagyunk a bánatban és siralomban, évek és évtizedek egyesítsék felséges királyunkat és az ő szerető hű magyar népét örömben és vigasságban.