Állami főreáliskola, Debrecen, 1898
Gyász-emlékbeszéd. Boldogult Erzsébet királyné ő Felsége emlékére a debreczeni állami főreáliskolában elmondotta: Kardos Albert. Tündérregék gyakran elvezetnek bennünket a fekete városba, népmesék sokszor eljuttatnak a gyász földjére. A fekete városban, a gyász földjén sötét posztó az utczákon, még sötétebb lobogók a házakon némán is hirdetik, hogy nagy szerencsétlenség törtónt, emberek arczán a bánatos fájdalom, asszonyok ajakán a hangos jajszó elárulják, hogy rettenetes csapás sújtotta a népet. — A tudakozódó kérdésre keserűen szól a válasz : „Jaj. elragadta a legszebbik királyleányt, a királyi család szemefényét, a népnek szive bálványát egy szörnyeteg sárkány." Ki hitte volna, hogy e régen, még gyermekkorunkban hallott mese most valóra váljék ? Ki hitte volna, hogy Magyarország városai, köztük a mi édes lakóhelyünk is, feketébb szint öltsenek, mint a regebeli fekete város, hogy Magyarország földje, a mi édes hazánk, mélyebb gyászba boruljon, mint a mesebeli gyászország? De hogy ne öltöznénk a legsötétebb feketébe, hogy ne borulnánk a legmélyebb gyászba, mikor bennünket nagyobb szerencsétlenség ért, rettentőbb csapás sújtott, mint a minőt a legmerészebb képzelettel szőtt mesében találhatnánk. Hiszen nemcsak elragadta, hanem szétmarczangolta legkedvesebb királyasszonyunkat, a magyar királynak szemefényét, a magyar nemzetnek szive bálványát a legrutabb szörnyeteg : a lelki elvetemültség, a legrémesebb sárkány: az emberi őrület. Ma tiz napja történt, az a még ma is majdnem hihetetlen esemény, hogy egy romlott és romlottságában őrült ember gyilkos tőrrel leszúrta Erzsébet királynét, Magyarországnak imádott fejedelemasszonyát. — Egy erős, fiatal férfi sújtott le egy védtelen öreg nőt, lesújtotta Svájczban, a szabadság hazájában, lesújtotta a genfi tó partján, a hol már a természet költői szépsége is nemesebb indulatokat gerjeszthetne az emberben ; lesújtotta akkor, mikor halálos lelki sebtől vérző szivére keresett írt s enyhülést. Borzalmas kép! Forduljunk el tőle iszonyattal, hogy kétség ne támadjon bennünk az ember isteni eredete felől, hogy lelkünkben meg ne rendüljön a hit 1*
