Állami főreáliskola, Debrecen, 1887

36 megfejteni a városokban fennálló nagyobb gyári vállalatokban előforduló számolási eseteket is. Még jobban kitűnik ezen hasznossági alapelv a gymnasiumban tanított egyes tárgyak szükséges voltát igazoló észrevételekből, de sőt magából a gymnasiumi tanitás czéljábólis. Ezek szerint nevezetesen figyelembe veendő azon szokás, hogy a gymnasiumba járó tanulók részben pár évi tanulás után elhagyván az oskolát, más életpályára lépnek, gazdálkodók, iparosok vagy kereskedők lesznek, községi vagy városi alsóbb hivatalt vállalnak, bányá­szati, vagy katonai tisztekké, vagy talán tanítókká válnak. Ezekre való tekintetből a tanítandó tárgyak olykép választandók meg és osztandók be, hogy mindenki, bármely életfoglalkozásba fog is majd lépni, megszerezhesse azon ösmereteket, melyekre az életben szüksége leszen. Mindenütt ez, s nem általános képzés, nem az ifjak képességeinek egye­temes kifejlesztése az irányadó a tanitás anyagának és módszerének megvá­lasztásában és kijelölésében. Nevezetesen még a latin ösmertetését is első sorban ezért tartja szükségesnek, mert az isteni tiszteletben és az egyháznak hivatalos működésében ez a nyelv a használatos; továbbá mert a hazai jog és hazai összes törvényeink ezen nyelven írattak, s mert a királyi legfelsőbb parancsok, valamint az összes kormányzati és igazságszolgáltatási hivata­lok is a latin nyelvet használják. Épen ezért, a latin nyelv tanításában a tanárnak az ókori classicus irók fordításán s az azokban megösmert helyes és tiszta latinságon kívül a tanulókkal meg kell ösmertetnie azon szókat, és szóllásformákat is, melyek az ókori remekírók műveiben épen nem fordulnak elő, de a magyar hivatalos vagy közéletben használt kifejezések miatt szük­ségesek. ') Hasonló elvekre vall azon okok felemlítése, miért szükséges a termé­szetrajzot az alsó osztályban is tanítani. E szerint ugyanis, ha a latin isko­lák az (algymnasiumi osztályok) csak a felsőbb tudományok megértésére készítenék elő az iíjuságot, akkor alig volna értelme annak, hogy a termé­szetrajz tanítása már az alsó osztályokban is előfordul, holott ennek részle­tesebb, kimerítő ösmertetése a felsőbb iskolák számára marad fenn. De minthogy a tanuló ifjúság közül némelyek a latin iskola (az algymnasium) osztályainak elvégzése után a tanulást abbahagyják és a gyakorlati életbe lépnek ki : szükséges, hogy már a gyermekkorban is megösmerhessék ezen tudományt, mely az általa ösmertetett tárgyak nagy bősége és kiváló volta miatt csaknem valamennyi foglalkozási ágban nagyon sokat használhat és pedig annál is inkább, mert Magyarországon a természetnek pazarul adott kincsei nagyobbára felhasználatlanul csak azért hevernek, mert ezeket a kincseket nem ösmerik kellőképen. Ezért tehát nem szabad fölöslegesnek tekinteni azon gondosságot, mely ezen ép oly hasznos, mint szükséges tudo­*) Ratio Educationis. pag. 151. és 187., valamint a bevezetés 4.§-ában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom