Állami főreáliskola, Debrecen, 1887
16 melyet az alkotmánynyal szemben ellenséges indulattal viselkedő idegen kormány ellen majdnem szakadatlanul folytatni voltak kénytelenek-. Ez az oka annak, hogy lényegesebb reformot, ujitást, vagy feltűnőbb előrehaladást ama két században e téren is hiába keresnénk. Ezen küzdelmek hatása alatt a nemzet annyira megszokta az ellenállás szerepét, hogy a többség még a XVIII. században is csak a negatioban^ az ellenállásban, az alkotmányon, meg az előjogokon ejtett sérelmek orvoslásáért támasztott követelésekben keres szereplési kört. Nem a nemzet, hanem az uralkodó vagy ennek kormánya kezdeményezi ama nevezetes reform-intézkedéseket, melyeket a XVIII ' század folyamában III. Károly, Mária Terézia és II. József az államkormányzati közgazdaság, vagy az egyetemes művelődés fejlesztésére, s terjesztésére foganatosítottak vagy tervbe vettek. A nemzet törvényhozó jogait gyakorló nemesi rend a kormányt erre czélzó törekvéseiben nem csak nem támogatta, sőt ellenkezőleg azt haladási vagy újítási törekvéseiben feltartóztatni igyekezett. De ezért a magyar nemességet föltétlenül vádolni vagy kárhoztatni nem lehet, mert ezen magatartás a XVIII században még Európa többi országaiban is meg volt. Pedig a külföldi politikusoknak nem volt meg még azon mentségük sem, melyet a magyarországiak mentségére felhozni lehet. A németországi, a franczia, olasz és a többi európai nemesség nem félhetett attól, hogy a reformok életbeléptetésével nemzeti élete semmisülhet meg. A magyaroknak azonban nem csekély okuk volt a tervezett újítások czelja felett némi aggodalmat támasztani és az újítások elfogadásától idegenkedni, mert a magyar nemzeti múlt iránt csak ellenszenvet érző idegen kormány az újításokkal együtt idegen szokásokat és szellemet igyekezett becsempészni, s a magyar nemzetnek nemzeti életét megsemmisítendő magát az országot is idegen államba akar a beolvasztani. Nem csupán a reformoktól és az újításoktól való idegenkedés volt tehát az ellenzésnek az oka, hanem a memzeti önállóságnak, s a függetlenségnek védelmezése is. Ez utóbinak bizonyítására szolgál az a körülmény is, hogy a XVIII. század vége felé, mikor külföldön a régi elavult intézmények megsemmisítésével egészen uj államkormányzati rendszer megalkotására hatalmas mozgalom indult meg: a régi állapotokhoz ragaszkodó többséggel szemben, hazánkban is épen ugy voltak, kik a régi állapotok tarthatatlanságát vitatták s ujak életbeléptetését sürgették, mint a nálunk szerencsésebb nyugoti államokban. — A század utolsó tizedében az újkori államintézmények meghonosítása, a politikai jogoknak kiterjesztése nálunk is nagyszámú felvilágosult elmének volt ideálja s ennek a nézetnek közbeszédben épen ugy, mint az irodalomban terjesztői tekintélyes számmal voltak — nemcsak a polgári vagy alsóbb osztályból származó iskolázott férfiak, papok és szerzetes tanárok, hanem a conservativ szellemmel vádolt nemesség soraiból származott világiak közt is.
