Állami főreáliskola, Debrecen, 1887

14 leg, a nyugot-európai civilísatió kifejtésére nem képes, sőt talán nem képes annak még csak egyszerű átvételére sem. E vádak és szemrehányások legnagyobb részét korábban csak a külföldi irók hozták fel ellenünk. Ujabb időben hazánkban is kerülnek irók, kik hátramaradásunk okait fürkészvén, főképen a nemességnek és papságnak hibájául és vétkéül róják fel az állami élet fejlődésében beállott tespedést, erősen hangsúlyozván azt, hogy eme két országos rend, mely 1848. előtt egyedül képezte az államot, s gyakorolta a politikai jogokat — a mult században nemcsak maga nem lépett fel az állami élet fejlesztésére és a közműveltség gyarapítására czélozó reform-javaslattal,ianeni az efféle reformok életbeléptetését a legszívósabb kitartással ellenezte is. Ugy a hazai, mint külföldi irók fel szokták hozni a maguk állításának igazolására, hogy a XVIII. században minden reform-törekvés az udvartól, vagy a kormánytól indult ki; a nemesség pedig minden afféle törekvés megvalósithatásának tőle telhetőleg útját, akarta állani. Akár a maga egészében, akár a magyar irók által korlátoltabb határok közt használt értelemben alkalmaztassák a vád : mind a két esetben tulságig vitt és igazságtalan az. A magyar nemzetben ugyanis minden időben meg volt az állami élet fejlesztése iránt a kellő érzék ; és a mennyire kedvezőtlen körülményei, meg a nemzet számbeli ereje megengedték, mindig tett annyit, a politikai, az anyagi és szellemi élet terén megkívántató előrehaladás érdekében, a mennyit a sokkal kedvezőbb politikai helyzetben élő nyugoti szomszédjai a maguk körülményeihez és számbeli erejökhöz képest tettek. Ha a külföldi, különösen a velünk leggyakrabban érintkező német tudósok, mielőtt műveltségi állapotainkról Ítéletet mondanak, történelmi multunk megösmerésére egy kevéssel nagyobb fáradságot fordítanának : bizonyára igazabb és igazságosabb volna véleménymondásuk, enyhébb volna a megrovás, melylyel hátramaradásunkat s emünkre hányják. A magyar nemzetélete a XVI. és XVII. században élet- shalálharczok közt eltöltött élet volt. A török hódítás feltartóztatására az ezen két évszázadon át szakadatlanul folytatott küzdelem a nemzet erejét annyira kimerítette, hogy az állami élet fejlődését, vagy az egész nemzetet átható egyetemes mü

1. eltség terjesztését eszközlő intézkedések országos rendezésére nem maradt ideje. Minden idejét s egész erejét igénybe vette a saját fenmaradhatásáért folytatott élet- s halál-harcz. Előbb az életet kellet biztosítania, s csak azután gondolhatott az élet kényelmességére. A nyugoteurópai civilísatiotól a magyar nemzet soha sem zárkózott el. Nyugoton alig merült fel valamely nevezetesebb művelődési esemény, cultur-irány, vagy mozgalom, mely hazánkban is csakhamar követőkre vagy gondos ápoló kezekre nem talált, volna. Mihelyt a renaissance és a humanismus Itáliában fejlődésnek indult s megerősödött, annak hirdetői és tani-