Állami főreáliskola, Debrecen, 1886

I. A latin nyelv a reáliskolákban. (A szülök tájékoztatására.) A középiskolákról és azok tanárairól az 1883. évben alkotott XXX. törvényczikk 26. szakasza a többiek közt a reáliskolai tanulókra vonatko­zólag a következő határozatot tartalmazza : „Azon tanulók, kik a reáliskolát elvégezték és az érettségi vizsgála­tot jó sikerrel letették, valamely nyilvános gymnasiumban a latin nyelvből, illetőleg a latin és görög nyelvből vizsgálatra bocsáthatók; a kik ekkor a latin nyelvből a vizsgálatot sikerrel kiállják, az egyetemnek orvosi és jogi karába; azok pedig, kik a vizsgálatot a latin és görög nyelvből sikerrel kiállják, az egyetemnek bármely karába felvehetők." Hogy a reáliskolai tanulók a középiskolai törvényben kifejezett ezen jogosultság feltételeinek annál könnyebben megfelelhessenek, a nagymél­tóságú vallás- és közoktatási miniszter ur már a mult év folyamában elha­tározta volt, hogy a latin nyelvnek, mint rendkívüli tantárgynak tanítását, a reáliskolákban is elrendeli. Ezen szándékáról már az 1886. év közepén egész határozottsággal nyilatkozott. A miniszter terve, mint előre is lehe­tett gyanítani, maguk a tanárok közt sem mindenütt költött fel kedvező hangulatot. Számosan voltak, kik bizalmatlankodva fogadták a tervbe vett ujitást, a mely pedig úgyszólván kimaradhatlan következménye a törvény előbb idézett határozatainak. A miniszter a felszólalások által nem engedte magát feltett szándé­kának megvalósításától eltérittetni. Az 1887." évi állami költségvetés tételei közt egy megfelelő összeget vett fel azon czélra, hogy a reáliskolák egy részében a latin nyelv tanítását már az 1887—88. tanév megnyíltával megkezdethesse; s mihelyt a törvényhozás az e czélra kívánt összeget megszavazta, hozzálátott a terv foganatosításához. Szakférfiak meghallga­tása után szabályzatot dolgoztatott ki, mely irányadóul szolgál a latin nyelvnek a reáliskolákban eszközlendő tanításánál, valamint a reális­kolai tanulóknak a latin nyelvből teendő vizsgálatainál. A tervet, illetőleg szabályzatot az országos közoktatási tanács bírálata után a miniszter vég­legesen megállapítván, legközelebb f. é. április hó 3-án 8296. sz. a. kiadott következő rendeletével küldötte meg a tankerületi főigazgatóságok utján valamennyi reáliskolának: 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom