Állami főreáliskola, Debrecen, 1886

16 megfelelő volt a nevelés is. A világi életpályára szándékozók közönségesen nem is keresték fel az iskolákat, hanem valamelyik előkelő urnák vagy lovagnak az udvarába adattak és ott mint csatlósok, illetőleg mint apródok tanulták el azon ösinereteket és ügyességeket, a melyekre az azon korban élt művelt világiaknak szükségük volt. Ezen nevelési rendszer inkább testi nevelés volt. A világiak a tudományokkal nem sokat törődtek; a mai tudományterjesztő tanintézeteknek megfelelő iskolákat csak nagyobbára az olyanok keresték fel, kik magukat az egyházi pályára szánták. Az ilyenek aztán teljesen kitűzött czéljnknak megfelelő nevelésben részesültek. E kétféle nevelési irány divatozott a középkor legnagyobb részében. Az ember testi s lelki erőinek és képességeinek együttes kifejlesztésére, az anyagi és szellemi élet összhangzatba hozatalára, abban az időben nem gondolt senki. A vallástudományt és az egyház tanításainak terjesztésére szükséges ismereteket is bővebben csak azok tanulták, a kik mint a vallás őrei és terjesztői papokká vagy szerzetesekké lettek; a többiek tanításáról, szellemi kiképezéséről csak a templomokban, az istenitiszteletek tartása utján gondoskodtak. A középkorban, főképen ennek első felében, vajmi ritka volt olyan világi ur, még a legelőkelőbbek közt is, ki az akkor művelt tudományokban csak kevés jártassággal is birt volna. Az iskolák abban az időben különben is csak nagyon csekély számban voltak, s eleintén az a kevés is csak a püspökségek mellett és a szerzetesek kolostoraiban — a papi hivatalra képesítő ismeretek közlése és elsajátítása végett. Nem lehet tehát csudálkoznunk a felett, ha ily körülmények közt ezen iskolák vezetői azon kor gondolkozásának megfelelőleg jártak el az ismeretek közlésében; és nem törődtek sem a világi tudományokkal, melyeket veszélyeseknek is tartottak, sem a népnek a mindennapi életben szükséges ismeretekkel. A keresztes hadak ideje óta, különösen pedig a XIII. századtól kezdve, élénk mozgalom indult meg a szellemi életben, s a szabadabb gondolkozás kezdett némi részben feltűnni. A városi polgárság, mely ama nyugtalan korban a küzdelmes élet daczára is tűrhető jólétre tudott vergődni) gyermekeinek szellemi kiképezéséről, vagy legalább az életben leginkább szükséges ismeretekkel való megismertetéséről gondoskodni kezdett. Egyes városok már a XII. században kezdettek állítani iskolákat, a XIII. században pedig még több város követte a megadott példát. Az ekkor alapított városi iskolák nem hasonlítottak sem a polgári, sem a reáliskolákhoz s alig különböztek valamiben a kolostori iskoláktól. A tanitók a szerzetesi iskolák tanítóival egyező képzettségűek levén, a tanitásban is ugyanazon rendszert, vagy talán inkább rendszertelenséget követték. Alig tanultak az ily iskolákban mást, mint hittant, grammatikát, éneket és még talán egy kevés számvetést. Tehát úgyszólván a polgári életben szükséges ismeretekből is csak az alapelemeket lehetett ez iskolákban elsajátítani ;s még igy is több akadálylyal kellett az ily iskoláknak megküzdeni. A papság akárhányszor