Állami főreáliskola, Debrecen, 1878

7 A békés foglalkozásból kiragadtatva a tábori élet zajából küldözte haza bucsu szavait. Ott, a vérontásra rendelt fegyverek köszörülése között, fárasztó napi menetek után sem tagadhatta meg magát. „Küldj nekem — irja egy levelében — egy értesítőt, hadd tudjam meg az évi eredményt; ird meg, hogy áll az iskolaügye, van-e kilátás, hogy jövőre uj osztályt állithatunk." Akkor is az iskola ügyét hordozta szivén. Julius hó vége felé azon hadosztály is, melyhez Pap József is tartozott áttlépett az ellenséges földre. Ismerjük a balsorsot, mely a Szapáry-féle hadtest előnyomulását kisérte. Bátorság és kitartás nem volt elegendő a túlnyomó számú ellenséget Tuzláig szorítani. Vissza kellett vonulni ideiglenesen. A visszavonulás rendben folyt, de az elhagyott földet hazánkfiainak hulló vére jelölte mindenütt. A görög hősök tizezerének Anabasis-a ismétlődött; a megmaradó ttak elnyerték a dicsőség koszorúját, de sokan ott maradtak a hideg hantok alatt, hova a dicsőség napjának melege le nem hat. A visszavonulás harmadik napjának viradóján Pap József szakaszával a hátvédnél előőrsi szolgálatra volt kirendelve. Valami lejtős hegyoldalt kellett a nyugtalanító ellenségtől megtisztítani. A szakasz rajvonalba oszlik, megkezdődik a tüzelés. Az életösztön remegésbe hozza a szivet, a harci düh sápadttá teszi az arcokat. Az ellenség a bátor előnyomulástól megdöbben, vissza vonul és átengedi a harctért. Egyszerre váratlanul minden oldalról uj támadás kezdődik. A halál angyalai repülnek a szegény harcosokra, minden pillanat egy-egy bajtársat dönt a porba. Hátrálni kell. A nagyobb csapathoz kijutva megszűnik a veszély. A megmaradottak öszveszedik magukat. Pap József nincs sehol. A főhadsereg ez alatt folyvást vonul, tőle elmaradni nem szabad; egyeseket keresni nem lehet, de minek is, nem maradt ott élve senki. Jött a szomorú hir, megdöbbentette a baráti sziveket, de a csalfa remény a hihetetlent is valószínűvé igyekezett tenni. Végre a bizonytalanság kinzó érzete a veszteség állandó tudatává szilárdult meg. A mondaszerű hirek teljesülésének lehetősége elenyészett, meg kellett nyugodni a gondolatban: Pap József nincs többé ! Hát a szegény család mi sorsra jutott? Ki tudná átérezni a szegény nő szenvedését, ki nem tudja melyik fájdalomnak engedjen, a kétségnek, vagy a lemondásnak ? Mi lesz a három árvából, kik közül kettő gondtalan gyermeki örömmel emlegeti még mindig apjának hazatérését, mig a harmadik annak arcvonásaira sem fog soha emlékezni. A nagy világ folytonosan halad, nem ügyel arra hogy durva lábaival egy-egy szorgalmas hangyának életét oltja ki, nem hallja meg a