Állami főreáliskola, Debrecen, 1875
A magyar nyelv és irodalom tanításáról. Az anyanyelv tanításának paedagogiai fontossága most már általánosan elismert tény, de nem régi idő óta. -- Az ébredező nemzeti érzület elébb tudott rést törni a politikai szabadság korlátain, mint a tudományos latin nyelv uralkodásán. Ez azonban nemzetünk tudományos és nevelés-ügyi helyzetéből önként következett. A képzelet sebes szárnyain emelkedő költők megelőzik a komoly tudósokat, kik hangyaszorgalommal gyűjtik a nyelv tényeit, hogy azokból egy, nyelvünk méltóságához illő tudományt alkossanak. A germanizáció veszélyes nyűgétől megszabadult oktatás ügye, anyanyelvűnket illetőleg, kevés megállapodott előmunkálatot talált úgy a tanterv, mint a módszertan terén. — Az alkotmányos kormányzat kezdetén legelőször a népnevelés s népiskolák foglalkoztatták a ügyeimet s részesültek javítást célzó intézkedésekben. A legfelsőbb oktatásnak, a tudományos vizsgálódás nagyobb szabadsága és határozottabb fejlődés mellett, nem volt szüksége oly részletes újításra; és igy a középiskolai intézkedések és tanterv megállapítása leghátrább maradt. Ha az egyes tantárgyakat vizsgáljuk, kénytelenek vagyunk megváltani, hogy ezek között is a magyar nyelv tanítása került legutoljára vitatás alá. Az okot erre a klasszikus és modern nyelvek kérdésbe tett elsőbbsége szolgáltatta, a mi különben csak viszhangja volt a külföld, különösen Németország külön irányú tanintézetei közt kitört háborúzajának. — Nem nagyon régen volt, midőn a klasszikus nyelvek védői méltán kikeltek egyes túlzó újítók rohamos javaslata ellen, kik a „holt“ nyelveket egy csapással le akarták metszeni a középiskolák élőfájáról. Ezen iránynak a nagy közönség keblében még számos pártolója van ma is. — Azok is, kik a latin és görög nyelv tanításának szükséges voltát elösmerték, sajnálkozva vallották meg, hogy jelenleg az eredmény alig érdemli meg e nevet, jövőben talán még szomorúbb helyzet várható. Ennek okát sokan sokfelé keresték; hibáztatták a tananyag beosztását, órarendet, a tanítás modorát, kézikönyveket és a tanerőket (természetesen ki ki a másik tanitézetnél levőket); a bírálatban kor- holásban, nem volt hiány, de annál drágább volt — vagy még most is az — a jó tanács! 1*
