Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1946

9 Réthelyi György a nevelők hároméves továbbképző tanfolyamá­nak hallgatója. Rimóczi József az egyházközség képviselőtestületének tagja, ta­nulmányi felügyelő. Mint festőművész résztvett a debreceni kiállí­tásokon. A nevelők hároméves továbbképző tanfolyamának hall­gatója. Sashegyi Sándor a városi dalegylet karnagya, a Szent László énekkar tagja, énekszaktanfolyamon vett részt. Somhegyi Mihály vasár- és ünnepnapokon misézett és prédikált a debrecen-tócóskerti híveknek. A Szent László énekkar tagja. Sulhan György többször misézett és prédikált Pallagon. Szabó Viktor résztvett a tornaszaktanítói és a nevelők három­éves továbbképző tanfolyamon. Szentgyörgyi András többször prédikált és rendszeresen gyón­tatott templomunkban, misézéssel, gyóntatással és prédikációval vett részt a debreceni és vidéki pasztorációban. Az A. C. Hittudományi Akadémián rendszeresen előadta a dogmatikát, az A. C. Ifjúsági Akadémiáján a liturgiát, ismételten előadott a debreceni A. C. világ­nézeti és hittani előadássorozatain. Szilágyi Dezső a DEAC atlétikai szakosztályának vezetője, bir­kozószakosztályának újraszervezője, vezetője, edzője és egyben ver­senyzője. A DTE (DVSC) tornaszakosztályának tagja. A KISE bir­kózó szakcsoportjának vezetője, edzője. Megszervezte a debreceni és a kerületi bajnokságot. A Nevelők Szabad Szakszervezete debreceni és tiszántúli csoportjának jegyzője. Török Jenő a Katolikus Történészek Munkaközösségének tagja, a Váci Piarista Diákszövetség alelnöke. Misézéssel, rendszeres gyón­tatással s időnkint szentbeszéddel vett részt a debreceni pasztoráció­ban. Vezette a nyolcadikosok zárt lelkigyakorlatát. Megszervezője és vezetőtanára az Actio Catholica debreceni Hittudományi Akadémiájá­nak és a Szent Gellért Könyvtárnak. A tanév folyamán rendszeresen előadta a Hittudományi Akadémián az erkölcstant, többízben elő­adott a nyári tokaji ifjúsági A. C. tanfolyamon, az A. C. Ifjúsági Akadémiáján, a debreceni A. C. világnézeti kurzusain és egyízben Berettyóújfalun. Cikke jelent meg az Egyházi Köriratban. A latin nyelv tanulmányi felügyelőjeként látogatott a kisvárdai állami gimnáziumban. Ugrin Károly az egyháztanács, az Orsz. Polg. Isk. Tanáregyesü­let és a Szent László énekkar tagja, a nevelők hároméves tovább­képző tanfolyamának hallgatója. Polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Vizvári László az ősz folyamán megszerezte a gimn. tanári oklevelet. Walthier György az egyházközségi képviselőtestület és az iskola­szék tagja, általános tanulmányi felügyelő. A nevelők hároméves to­vábbképző tanfolyamának hallgatója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom