Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942
Az iskola épületre vonatkozó kimutatás. Az iskola épületében csak a következő változás történt. A földszinti első tanteremből elválasztottunk egy 24. m- helyiséget, villámszobának és így a tanterem területe 53 m-' lett. Internátus. Teréziánum róm. kat. fiúnevelő intézet. Alapította Mária Terézia királynő 1775-ben. Fenntartója a debreceni róm. kat. egyházközség. Igazgató dr. Kompasz Árpád szentszéki tanácsos. Tanulmányi felügyelő Gocs György váradi áldozópap. Az intézet nevelő munkájában résztvesz még két tanárjelölt. Az internátusban 51 férőhely van, amely azonban évről-évre kevésnek bizonyult a kereslettel szemben. Felvételért a Teréziánum igazgatóságához kell folyamodni (Varga-u. 5. sz.), lehetőleg július hó 15-ig. A felvétel vagy kérvény vagy személyes megjelenés útján történik. Ellátási díj évi 1300 P. Minthogy alapítványai az első világháborúban elvesztek, addig amíg nagylelkű mecénások lehetővé nem teszik, kedvezményeket nyújtani — sajnos nem tud. A tanulók két tanuló és három hálóteremben vannak elhelyezve. A tanulószobák alapterülete 100 négyzet méter, a hálószobáké 200 méter. Ezenkívül a fiúk rendelkezésére állnak a tágas kápolna, továbbá oktató, kikérdező zongoraszobák, tekepálya és más szórakoztató eszközök. Az intézet háztartását az Isteni Szeretet Leányai szerzetesrend tagjai vezetik. 72