Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942

érzik, hogy komolyan veszek őket. Felelősséget kell érezniök a többiekkel, a rájukbízottakkal szemben. Alkothatnak, tevékenykedhetnek, sokszor egészen nagyszámú csoportot dirigálhatnak. Mi kell más a serdülő fiúnak ? Tétova keresése célt nyert, a felelőség felfelé kényszeríti és megerősíti akaratát. — Tehetségei bontakoznak, fontosnak érzi magát! ... Egészen közelről végzett megfigyeléseim alapján állíthatom, hogy az ifjúság jobb része megtalálta maga számára az Ifjúvezetői rendszerben azt a külön, sajátos fiús világot, amit eddig ifjúsági próbálkozások közül egyedül a cserkészet ajándékozott a fiúnak. Tudomásul kell venni, hogy abból a nagy Ígéretből, amit a leventegot, amit eddig ifjúsági próbálkozások közül egyedül a cserkészet ajándékozott lenni, hanem mozgalom, abból az ifjúvezetők számára valóság lett. Igen, az ifjúvezetők, a központi kiképzésben részesült ifjúvezetők számára a levente immár élet és mozgalom ! Ha pedig ez így van, akkor azok, akik az ifjúságot valóban szeretik és sorsát szívükön viselik, nem örülhetnek eléggé. A magam részéről ki kell jelentenem, hogy én nagyon örülök ennek a kibontakozásnak. Ismételten volt alkalmam közvetlenül is részt venni a központi ifjúvezetőképzés munkájában. S ha most mégis éppen az ifjúvezetői rendszerrel kapcsolatban tárok fel nhézségeket, csak azért teszem, mert szeretném még jobbnak, szeretném egészen jónak látni. Nézzünk hát szemébe ezeknek a nehézségeknek. 1. Az ifjúvezetöi rendszer kifejlesztése céljából újra és újra le kell adni éppen a legtehetségesebbeket. Ezek időlegesen kiesnek az iskola egységes neveléséből, sőt csak részben jönnek vissza és akkor sem teljesen és igazán. A vezetőség egyenesen törekszik rá, hogy továfrbra is állandóan kívül fogják össze őket és onnan táplálják őket. Növeli a nehézségeket, hogy azokból az évfolyamokból, amelyekből éppen a legkiválóbbakat lefölözték, hátramarad az iskolai leventecsapat számára a tömeg. A fejnélküli tömeg, a ,,fületlen fagombok", akikkel szinte lehetetlen lelkes és lendületes munkát végezni. Ez baj, de a nagy cél máskép nem valósítható meg. 2. Kiküszöbölhető nehézségre bukkanunk, ha emlékezetünkbe idézzük a cserkészet nagy tanulságát. Csodálatos teljesítményeket lehetett tapasztalni az ifjú őrsvezetők és segédtisztek részéről — de mindig egy őket felnevelő parancsnok befolyása alatt. Nem úgy kell gondolni, hogy az a parancsnok állandóan mindent dirigált. De ő volt a primuszmotor, együtt élt őrsvezetőivel és azok rajongtak érte. Öntudatlanul is őt utánozták lényegtelen dolgokban is. És most a jelenlegi irányzat és gyakorlat szerint nincs meg ez a kapcsolat az ifjúvezetők és tényleges parancsnokaik között. Külön képződnek a központi csapatban a ifjúvezetők, külön tartják össze őket továbbra is régi vezetőik, viszont a csapatparancsnokok, akikkel együtt kellene a kiképzés után dolgozniok, az ifjúvezetésen kívül álló emberek. Ők a központban képzett és továbbra is ott befolyásolt fiúkat kapják segítőnek. Nem rossz ez a befolyásolás, legalább eddig nem az és Debrecenben nem az, de gondoljuk meg, ki imponál a serdülő korban levő fiatalembernek ? Az a vezető, aki vele együtt élt. Ismételten volt alkalmam tapasztalni, hogy még egyetemi hallgatók vezetésére is hiába vállalkozott a legokosabb, legtanultabb ember: Elnéztek a feje fölött, semmiségeken, lényegtelen dolgokon fennakadtak és esküdtek arra, a sokkal kisebb értékű vezetőre, akinek az okosabbal szemben egy előnye volt: az, hogy vele együtt nőttek a fiatalok. A mi esetünkben is így van. Az ifjúvezető az egész nagyszerű életformát a központi vezetőtől kapta, az továbbra is érintkezésben van vele és eljön a fiú vezetni az idegenné vált iskolai parancsnokok alá. Mi lesz az eredmény? Az iskolai 25