Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1941

Leventemunka. Intézetünk ezévi leventemunkája a sok kényszerű átszervezés követ­keztében nem mutatta azt az emelkedést, amit az alapok lerakása után mél­tán várhattunk volna. Szervezetileg a második körzetben Lengyel László főhadnagy, körzet­parancsnok irányításával mint önálló piarista csapat működtünk. Vala­mennyi oktató intézetünk tanári karából került ki. íme: dr. Bátori József, Pogány János, dr. Vass Péter, Csorba János, dr. Pintér Mihály, Rónai Jenő, Meggyes János, Schmidt Gyula, Hegyi Ferenc, Ákos István, Garancsy István és Hesz Ödön. A kényszerű átszervezések azt jelentették, hogy a megindulás első hónapjában a központi csapatba kellett átadnunk éveken át legnagyobb gonddal kiválogatott és képzett ifjúvezetőinket, röviddel utána 15 éveseink jelentős részét. Szívesen tettük ezt, mert tudtuk, hogy a szélesebb körű ifjúvezetőképzés és nevelés céljából van szükség rájuk, távozásuk mégis nagy bökkenőt okozott. Csaknem mindenütt kevésbbé képzett vezető került az élre, ezeket is újra külön kellett képezni és az átszervezés nagyobb csapatoknál mindig hosszabb időre megakasztja az élet eleven áramlását. Mindamellett nem engedtünk azokból a formaságokból, amelyeknek nevelőértékéről az elmúlt években meggyőződtünk. Folytattuk a népi kultusz ápolását éppen úgy, mint az elmúlt időben; a kedélynevelést a tábortüzeken. Az osztályok szerinti őrsökbe osztás sok lehetőséget adott az egyéni lelki nevelésre, úgy szintén a magyar öntudat fejlesztésére. Ezeket elég alaposan kihasználtuk. Első félévben az önnevelés részleteit tárgyaltuk meg külön­külön őrsönként, a második félévben pedig a korproblémákat (pl. faji kérdés) vizsgáltuk meg keresztény magyar szemmel. A testnevelés terén az egyes részletek gondos szétválasztása, az t. i., hogy mi történjék a tornaórákon, sportköri szakosztályokban, a leventekivo­nulásokon, az egyéni gyakorlásokon és edzéseken, a házi sporttéren, igen szép eredményt mutatott fel a testnevelési ünnepélyen. Lövészet terén legyen elég a Céllövészeti szakosztály beszámolójára utalni (1. a Sportköri résznél). Kiemeljük itt belőle, hogy intézetünk levente céllövészeit a debreceni levente céllövőversenyen csak főiskolások előzték meg. Egyébként természetesen mi is rátértünk a próbák rendszei ére. Az első korcsoport tagjai valamennyien letették az újonc és az első próbát. A nyolca­dikosok a másodikat is. A június 14-i debreceni leventenapon minden leventénk letette a foga­dalmat. A piarista csapatból 23 vitorlázó levente került ki ebben az évben. A többieknél pedig az élet élénkítésére különleges kiképzéseket is beállítottunk, így a VL-osok híradós kiképzést (R 1-2-3), VII.-esek kerékpár, golyószóró és géppuska, a VlII.-osok híradós, golyószóró és géppuskás kiképzésben is ré­szesültek. Január 1-től április végéig ifjúvezető tanfolyamot bonyolítottunk le házilag. A parancsnok Csorba János tanár, főoktató volt. Létszám: 27. Az eredmény: 9 kiváló, 16 jól megfelelt, 2 megfelelt. A levente-napon a városi leventeparancsnokság kitüntette következő leventéinket: Vajay Tibor, Kin Antal, Galambos László, Kovács András. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom