Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1941

Intézetünk második csapata a Református Gimnázium il. csapatát 22:10, I. csapata 18:4 arányban győzte le. A Társulati Kereskedelmi csapatával a második csapatunk 22:4 arány­ban, I. csapatunk 34:8 arányban diadalmaskodott a Társulati Kereskedelmi I. csapata fölött. A felsőosztályosok bajnokságát még az ősszel megrendeztük, amelyet a VII. o. csapata nyert meg — veretlenül. Gimnáziumunk és Kereskedelmink (Nagy S. Jónás - Varga, Fölföldy, Fusek) házi összecsapásából kereskedelmistáink nagyobb felkésültséggel rendelkező csapata került ki győztesként 19:13 arányban. Ivorcsolyaszakosztály. Vezetőtanár: Schmidt Gyula testnev. tanár Szakoszt. kapitány: Ferenczy Lóránt VIII. oszt. tanuló. Szakosztályunk működése ebben az iskolai esztendőben, bár nem állott megfelelő felszerelés rendelkezésünkre, mégis igen örvendetes. Az Állami Gimnázium Sportköre 1942. január 26. és 27-én rendezte a nagyerdei jégpályán a debreceni tankerület 1941—42. tanévi KISOK jégko­rong-bajnokságot, melyet intézetünk Örsi, Csócsits, Obendorfer, Ferenczy, Felföldi, Mohácsi, Abonyi és Horváth összeállítású válogatott csapata nyert meg nagy fölénnyel. Január 2-én intézetünk növendékei, a cserkész-csónakázótó jegén tar­tott kerületi gyors- és műkorcsolyázó versenyen vettek részt. A középiskolá­sok összetett versenyében: I. Ferenczy VIIL II. Nemes II. ker. tanulók. Intézetünk jégkorong-csapata a kerületi KISOK jégkorong-bajnokság­ban elért eredménye alapján 1942. január 31. és február 1-én, a Budapesten rendezett országos KISOK jégkorong-bajnokságban vett részt. Az országos KISOK-bajnokság végeredményeként intézetünk csapata Szőllősi, Örsi, Csócsits, Felföldi, Ferenczy, Mohácsi, Abonyi és Oberndorfer, a budapesti Ev. Gimn. és kassai Felsőker. iskola csapatai mögött a harmadik helyen végzett. Február 22-én rendezték Debrecenben „Debrecen" városának gyors- és műkorcsolyázó bajnokságait. A középiskolások összetett versenyében: I. Ferenczy, II. Nemes, III. Márton, IV. Örsi intézetünk tanulói. A műkorcsolyá­zásban Nemes piar. ker. IV. helyezést ért el. Céllövő-szakosztály. Vezetőtanár: H e s z Ödön. Kapitány: Nagy Géza VIII. o. tanuló. A lövészet szélesebbkörű gyakorlása a leventefoglalko­zás keretében mindinkább lehetővé válik. A kedv növelése céljából pedig a legjobbakat minél több versenyen igyekeztünk indítani. Még az elmúlt tanév történetéhez tartozik indulásunk az 1941. év június 22-én rendezett orsz. cserkész-céllövőversenyen, ahol a legénycserké­szek csapatversenyében 1133—159 ponttal a VI. helyezést értük el. 1941. október 12-én rendezte a debreceni Postás SE meghívásos egyéni versenyét, ahol az V—VII. oszt. lövészek csoportjában aNgy Géza VIII. o. t. a III. helyezést érte el 256 30 ponttal. 1941. október 19-én zajlott le a városi leventeverseny, ahol minden kör­letből egy iskolás és egy iskolánkívüli csapat indult. A versenyen minden lövő három testhelyzetből 5—5 lövést adott le egy táblára. Az iskolánbelüli csana­tok között csapatunk a pallagi Gazdasági Ákadémia és a Tisza István Tudo­mányegyetem csapatai után a harmadik helyen végzett 573 75 ponttal, anrvel a többi iskolát ismét megelőztük. Egyénileg Révász János III. ker. t. 120 15 íjonttal az V. helyezést érte el. A csapat tagjai: Nagy Géza és Vaiay Tibor VIII. o. tanulók, Germarz Ferenc és Mórik József VII. o. tanulók, Révász János III. ker. tanuló voltak. 1941. október 26-án a D. V. S. C. meghívásos egyéni versenyén vettünk részt (20 lövés állva 1 táblára), ahol a leventék részére kiírt versenyben Nagy Géza Vin. o. t. 168/20 ponttal az első lett. Kapásos lövésben Révász János III. ker. t. 43 5 ponttal a VI. helyezést érte el. 1942. május 31-én ismét a D. V. S. C. meghívásos egyéni versenyére 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom