Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1939

33 fel, a talált kóros elváltozásokkal együtt. Az intézet növendékeire vonat­kozó orvosi észrevételeimet táblázatban foglaltam össze. Rövid beszámo­lóm az alábbi adatokkal az iskolaegészségvédelmi kérdésekre vet világos­ságot, és azért adom közre az értesítőben, hogy tisztán lássunk! A tanulók testmagasságát és testsúlyát lemérve, az adatokat egybe­gyűjtöttem, hogy a fejlettség és a táplálts.ág megítéléséhez ne az osztályok, hanem az évfolyamok szerint állítsam össze az eredményeket. A múlt tan­évi és a folyó tanévi vizsgálataim alapján meggyőződésem az, hogy tanuló­ifjúságunk testi fejlettsége betöltött korának nem felel meg. Köztudomású, hogy ez nem annyira a hiányos, mint sokkal inkább a helytelen, — állati fehérjékben (hús, tej, tojás) és zöld főzelékekben szegény, valamint a gyü­mölcsök fogyasztásában hiányos, kevés vitamin anyagokat tartalmazó élelmiszerekkel való táplálkozás következménye. Ha a tápláltságot nézzük, a helyzet e tekintetben sem kedvező, mert fiaink általában soványak, na­gyon sápadtak, vérszegények, vékony, hajlékony csontozatúak, és az izom­zattal való megrakodottságuk az idejükkel nem áll teljesen egyenes arány­ban, a kívánatos tápláltsági foknak alatta marad. Ezt a gazdasági helyzet eredményezte, amellett, hogy ezen kívül sokan segédkeznek otthon a szülői ház munkájában. Különösen gyenge a tápláltsága a vasúton bejáró tanulók­nak, mert ezeknek a táplálkozásuk rendszerességében sok kifogásolni való van. A talált fejlődési hibákat, kóros elváltozásokat, orvosi kezelésre szo­ruló hiányosságokat (különösen a fogászat körében), valamint a testápo­lásra és az érzékszervek gondozására vonatkozó észrevételeimet orvosi szakonként úgy csoportosítottam, hogy különösen a szülői háznak igen jó betekintést adjak az iskoláskorú ifjúság főleg a szülői házbeli, de amel­lett az iskolai egészségvédelmi gondozásának kérdésében. A számszerű adatok a teendők fontosságáról és elodázhatatlan sürgős­ségéről mindenkit meggyőzhetnek. Vizsgálataimat adataim és feljegyzéseim alapján azonban mégis ineg­nyugtatóaknak kell mondanom, mert ha nagyon sok kifogásolni valót ta­láltam is, nem sok olyan hibát láttam, amelyen a fejlődésben lévő fiúknál segíteni ne lehetne! Csak megértő, józan ész, áldozatos szív és jószándékú lélek kell hozzá! Dr. Katona Ferenc, állami iskolaorvos, egészségtantanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom