Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1936

22 magát. Ó, bárcsak elmondhatnánk itt, a márványtábla előtt, hogy a mérhetetlen áldozat nem volt hiábavaló, hogy kivívtuk a végsó nagy győzelmet, hogy boldog Nagy-Magyarországban élünk, hogy itt minden fiatalt biztos kenyér vár, hogy derűs tüzek égnek a családi otthonokban, hogy álmaikat újra álmodtuk és minden reménységüket valóra váltottuk. Jól tudjuk, hogy nem így van. Vigasztalót ma még sem holtaknak, sem élőknek nem mondhatunk. Ifjúságunk ridegen józan tekintettel mered jövője elé, szűkös kenyerünket még keserűbbé teszi három millió magyar testvérünk megalázott sorsa. Körülöttünk és közöttünk új nagy ellenséges rém üti fel a fejét és az anarkista-áramlat elsöpréssel fenyegeti megmaradt értékeinket is, el akarja rabolni tőlünk a haza és a családi tűzhely eszményi szépségét, összetöréssel fenyegeti erkölcsi világrendünket, még az ima vigasztaló szavát is ajkunkra akarja fagyasztani. Úgy érezzük, hogy nekünk van szükségünk vigasztalásra, tanácsra. De hitünk világosságánál ragyogóbbakká lesznek ezek az arany betűk és erőt, vigasztalást, útmutatást sugároznak felénk. Hiszen a mi reménytelenségünk az ő teljesületlen reménységeik, a mi szűkössé vált kenyerünkért ők már előre vállalták a legnagyobb nélkülözéseket, a mi melegünkért téli hadjáratok borzalmas h'degeit szenvedték át, otthonunkért családjuk maradt árván, lett könnyben gyászolóvá, bánatunk és örömünk, életünk és sorsunk náluk a beteljesült hősi áldozat. Ráeszmélünk, hogy közvetlenül folytatjuk az ő életüket ezeréves rendelés értelmében, tudatára ébredünk, hogy fájó örökségül kaptuk mindazt a szent eszményt, amiért életet adtak, érezzük, hogy a megpróbáltatás egyazon óráját éljük, melyben egymásfelé nyújtott kezek keresnek erőt. Hősi halált halt piarista diákok! Ezt a szent örökséget átvesszük. Nem volnánk méltók nevünkre, ha kevésbbé tudnánk kötelességeinket, mint Ti, akiknek példája elénk ragyog. Nem volnánk érdemesek az ezeréves hazára, ha visszarettennénk a szenvedésektől, nélkülözésektől, melyeket Ti dalolva vállaltatok, hazugság volna ez az ünnep és minden ifjúálom, ha meghátrálnánk a küzdelem elől, melyet a Ti áldozatotok tett dicsőségessé. Ugyanaz a fajta, ugyanaz a vér és ugyanaz a tanítás nem tagadhatja meg magát, hősi lelkek testvérei csak hősi lelkek lehetnek! Magyar szóval hirdetjük az együvétartozást Veletek! És tudjátok, hogy a magyar szó olyan erős, mint a harang szava, olyan szívigható, mint az orgona búgása, olyan égbeszálló, mint az oltár fénye! És tudjuk, hogy a magyar szó annyi, mint szent fogadalom. Elhelyezem a Piar'sta Diákszövetség koszorúját azzal az ígérettel, hogy hűek maradunk ahhoz a piarista diákszellemhez, melyet e márványkőbe vésett aranybetük hirdetnek.