Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1935

29 zetnek. Ezt a tornavizsga alkalmával dr. Milleker Rezsőné és Nagybákay Antalné úrasszonyok adták át a következő szavak kíséretében: Nagyságos és Főtisztelendő Igazgató Úr! Kellemes jóleső érzés tölt el bennünket szülőket mindannyiszor, ahányszor ez iskola küszöbét átlépjük. Nemcsak azért, mert hálásak vagyunk azok iránt, akik fiainkat kiváló nevelésben részesítik, hanem azért is, mert, ha e falak között szétnézünk, itt évről-évre újabb és újabb meglepetésben van részünk. Nagy átalakítások folynak, új tantermek épülnek és művészi szobrok teszik gazdagabbá az intézetet. Állandó előretörésnek, előrehaladásnak lehetünk szemtanúi. Itt minden él, fejlődik és szépül! Engedje meg Igazgató Úr, hogy amikor személyén keresztül kifejezzük a Kegyes Tanítórendnek ezen nagyszerű és fáradhatatlan munkásságáért őszinte köszönetünket, ugyanakkor mi is hozzájárulhassunk valami csekélységgel az iskola szépítéséhez. Egy szerény kézimunkával, egy terítővel szeretnénk mi, anyák az intézet felszerelését kiegészíteni, illetve szebbé tenni, amelynek anyagához mind a legnagyobb örömmel adtuk össze filléreinket. Kérem fogadja Igazgató Úr a kegyesrendi gimnázium részére ezen ajándékunkat olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel azt most mi használatra átadjuk. 3. Változások a tanári testületben. A tanév elején a kegyestanítórend főnökének 844/1935. sz. rendeletével nyugalomba vonult tanárkarunk szeniora: Bán József. 41 évet töltött Szent Atyánk szellemében a tanítás-nevelés szolgálatában. Tanári pályáját a rend debreceni iskolájában kezdette. Több helyen volt tanár. Intézetünkhöz újra az 1922—2i3. iskolai év elején került Rózsahegyről, ahol egy évtizedig volt házfőnök-igazgató. Rendtársai közül utoljára hagyta el a magyarság vágvölgyi, északi fellegvárát, miután a vezetése alatt álló iskolát a cseh állam vette el, a rendházat pedig a felsőbbség rendelkezése folytán a cseh jezsuitáknak adta át. Veleszületett mély magyarérzésén kívül ez a tény is közrejátszhatott, hogy Nagymagyarországot nem tudta feledni. Résztvett minden társadalmi megmozdulásban, amelynek valami hazafias, vagy irredenta jellege volt. Szaktárgyán, a magyar és latin nyelven kívül tanította még a görögpótló irodalmat és az alsóbb osztályokban a vallástant. Nyugodt idegzetű, mindent megfontolva cselekvő, feltétlenül tekintélyt parancsoló nevelő-tanár volt. A szülői házból hozta mély vallásosságát, amely párosult a Duna—Tisza közének lakosságát jellemző meg nem alkuvó honszeretettel. A Jóisten ritkán előforduló éneklő és adomázó tehetséggel áldotta meg. Mindezeket