Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1931

25 •denkor jelentős korszak. A háború és forradalmak alatt törvényszerűen és minden iskolában bekövetkezett aláhanyatlásból az ő vezetése alatt emelkedett újból békebeli nívóra az intézet. Lépcsőházunk valóságos pantheonná való átalakítása, számos helyiség újonnan való berendezése és átalakítása nevéhez fűződik. Mi, akik munkáját közelről láttuk, kívánjuk, hogy új állomáshelyén kisérje továbbra is az Isten áldása. Helyét a házfőnök-igazgatói tisztségben választás és kinevezés folytán Dr. Kari János foglalta el Budapestről, aki a rend ottani gimnáziumának 12 évig voit tanára. — Az új iskolai évben tanárkarunkból hiányzott Vittkó József kollégánk, ifjúságunk rajongásig szeretett »Józsi. bácsi«-ja. Negyven éves tanári működés után vonult nyugalomba. A Mindenható jókedvében teremtette piarista pedagógusnak. Szép külső termettel áldotta meg, ami nélkül tekintély az iskolában nehezen képzelhető el. Lelkivilágát meg telehintette adományaival, így a leereszkedni tudással, a szellemi javaknak egyszerű, világos közlő tehetségével, fegyelmező képességgel és a tanár legnagyobb kincsével, az ifjúság szeretetével. Ezzel nyitogatta itt Debrecenben három •évtizeden keresztül az első pillanatban talán kissé zárt tiszán túli diáksziveket. Nem lepődhetünk meg tehát azon, hogy tanítványai, amikor nyugalomba készülődéséről halottak, nevére alapítványt tettek. — Förhécz Józsefet, karunknak öt évig volt buzgó tagját, az ifjúsági önképzőkör lelkes vezető tanárát a rendfőnök úr őméltósága Sátoraljaújhelyre helyezte. A távozók helyét Kemény János Nagykanizsáról és Szűcs János Szegedről foglalták el. Dr. Yajnóczky István. Tanárkarunk összetételében a tanév megkezdése után alig három hétre váratlan haláleset következtében újabb változás állott elő. Október 3-án, Lis. szt. Teréz ünnepén ifjúságunk éppen szt. gyónásra készült, amikor úgyszólván néhány pillanat alatt az Úr magához szólította Dr. Vajnóczky István kollégánkat, a debreceni Tanárképző Intézet előadó tanárát. 28 éves pedagógiai működése alatt a rend három előkelő középiskolájában : Debrecenben, Budapesten, Kecskeméten és végül ismét Debrecenben a tanítványok ezreinek mutatta meg, hogy milyen az igazi piarista tanár. Rendelkezett elsősorban olyan tudással, amellyel elismerést szerzett az iskolán kívül álló, szigorúan értelmezett szakkörök előtt s ezt tanítványainak meleg kedéllyel és valami sajátságosan egyéni donum didacticummal tudta közvetíteni. Ez volt a titka annak a páratlan rajongásnak, amellyel régi és új tanítványai állandóan körülvették. Mint kolléga mindenkit csak lekötelezni tudott. Nem volt az a szívesség és kérés, amelyet társaival szemben valaha is visszautasított volna. Az iskolát nem egyszerű hivatalnak tekintette, ahol kényszerűségből eltölti a nap néhány óráját. Hivatásszeretetének munkaterét látta benne. S erre a hitvallására végtelenül jellemző, hogy a végzetes nap délelőttijére — a szt. gyónást és szt. áldozást követő néhány órai szünetre — is magához kérte az V. osztály növendékeit, hogy a