Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1930
ruhát, cipőt, korcsolyát, özv. dr. Szentmiklóssy Antalné és még többen ruhát, cipőt adományoztak szegénysorsú növendékeinknek. Amaz adományokat, melyek valamely különös célt szolgálnak, értesítőnk megfelelő rovatában nyugtázzuk. A szertárak gyarapításához való hozzájárulás, az önképzőköri pályatételek jutalmazására szánt összegek, a tornázás és a sport érdekét előmozdító jutalmak a megfelelő rovatban találhatók. Még névtelen adományozóink is voltak. Ezek adománya kéz alatt ment segítségül a szükség enyhítésére. Kifizetett tandíjak, vizsgadíjak s másféle jótétemények ezek az adományok. Ugyancsak itt mondunk hálás köszönetet ama nemesszívű jótevőinknek, akik szegénysorsú növendékeinket sorkosztolás áldásaiban részesítették s ezáltal tanulmányaik folytatását számukra lehetővé tették. Minden adományozónak — a legkisebb jóért is — hálás köszönetet mond az igazgató. Tandíjmentességet élvezett 34 tanuló. Az elengedett tandíi összege 1700 P. Asorkosztoltatásban intézetünk növendékeinek jóltevői: Szentkirályi Kálmán, Gsehmeidl Jakab, özv. Kiss Arthurné, Barcsai Béla, vit. Poroszlay János, Kovács Árpádné, Pilep István, Molnár József, Aberle Rajmund, Fehér Mária, Reiner Mihály, Bíró Géza, Papler Irma, Majerszky Mihályné, Kovács Károly, Pintér Gusztáv, Paczelt János, Gambrinus étterem. Angol Királynő étterem, Kovátsy Kálmán, Horváth Antal, Jancsó Gerő, özv. Lakner Gézáné, Benyáts Emil, Fazekas Henrikné, özv. Oláh Gáborné, Zsurovits József, Galamb Ferenc, Vásárhelyi Ármin, Debreczenszky István, Kiss Lajos, Szabó Sándor, Bódi Pál, Barnert Jozefin. Marx János, Csernus Gáspár, Bagi István, Varjas Lajos, dr. Zalai János, Szimics Tivadar, Dusa József, vitéz Nagy Pál, táb., Pálfi Tibor, Mátrai Imre, Rauchbauer Ödön, Czipott György, özv. Gerébi Pálné, dr. Ratkóczy János, dr. Orosz Jenő, Ferenczy Viktor, özv. Morvay Istvánné, Majoros Béla, Penyigey Sándor, özv. Szentkirályi Tivadarné, dr. Moldoványi László, Tanczer Ödön, özv. Záborszky Kálmánné, dr. Kövendy Lajos, dr. Sarkadi Ferenc, Sziics Elek, Bukovecz István, Szilágyi Mihály, Baumann Lujza, Temesváry Gerő, Simkovits Imre, dr. Böszörményi Béla, Kertész Kálmán, Placki Ferenc, Kele Lajos, Nagy Károly, Neuhauser Károly, özv. dr. Pajor Kálmánné, Káldy Zsigmond, Bailer Antal, Morgentál Ferenc, Csernátonyi Jenő, Székely Adorján dr., Rickl Antal, v. Gaál Károly, Szikszay István, Szegedi János, Kövér Sándor, Kapros Józsefné, dr. Székely Ferenc stb. e/3 ODA I I LABORA Az érdem sorozatban a számok magyarázata : Előmenetel : 1 - jeles, 2 = jó, 3 = elégséges, 4 = elégtelen. — Magaviselet : 1 példás. 2 = jó, 3 = szabályszerű, 4 = kevésbbé szabályszerű, ö. d. = ösztöndíjas. Sí