Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1930

Ezt éreztük elköltözött tanártársunk ravatalánál, amely hétköznapi érzésünkből kiemelt bennünket, hogy felkiáltsunk: Rózsa István a földi életet az örökélettel cserélte fel. Róla írni sablonosait nem akarunk. A szeretet — amely hozzáfűzött, a hivatás és a munka — amelyben velünk osztályos volt, kiemel bennünket abból a közönyből, hogy elvesztése lelett hamarosan napirendre térjünk. Az emlékezés itt elhullatott néhány szava kötelesség vele és tanítványainkkal szemben, de adósságunk törlesztése magunk iránt is. Hivatásos, munkás élete az örök birótól veszi örök jutalmát, de nekünk sem szabad élete mellett némán és hangtalanul elmennünk, mert élete megemlékezést érdemel és követel. Tanár volt. Egy hosszá életen át tanított. Akkor némult el tanító ajka, amikor a jól megérdemelt nyugalmának küszöbén állott. Harminchét évet töltött a kathedrán. Hivatásos munkás ideje maga egy emberöltő. S tévedne az, aki azt gondolná, hogy a szépmultú tanítás után az iskolától írtózott volna. A kevés-szavú s ridegnek látszó mathematikus évről-évre melegebb szívű lett s fiatalos hévvel vonzódott az iskola felé. Amaz egyéniségek sorába tartozott, akik az érzelmes élet látszatától félnek, mintha e miatt értékükből önmaguk előtt veszítenének. De — amit szóval el nem árult volna — tettel igen sokszor megmutatta, hogy kebelében érző szív dobog. Jellegzetes szavai sokáig fognak élni diákjai sorában. Azonban jóbarátai sem fognak róla hamarosan megfeledkezni. Ezek közül nem egy hangos zokogással vett biiesát koporsójától. Akit így szerettek, annak forró érzéssel kellett mások szívéhez nyúlnia, hogy ezt a szeretetet életre hívja. örömmel tanított, mert szaktárgyait nagyon szerette. A természettani szertárban hosszú évsort töltött. E működésének koronatanúi ügyszeretetéről a fizikai kísérletek iránt igen sokat beszélnek. Mióta intézetünk gyakorló iskolája lett a tanárképzésnek, e téren is mintaként állott a tanítás útjára induló tanárjelölteknek. Élete működésének javarésze intézetünkre esik. Tizenkilenc éven át tanított a debreceni piarista gimnáziumban. Ezen intézeten kívül Sátoraljaújhely, Podolin, Nagykároly és Veszprém volt még tanári működésének szintere. Emlékét mindenütt kegyelettel és szeretettel őrzik. Egyéniségének eredetisége mindenkori környezetének emlékébe mélyen véste be magát. Ezt mutatja a közölt búcsúbeszéd is, amelyet a nagykárolyi piarista gimnázium padjaiból régen kikerült öregdiák, Diczig Géza mondott el koporsója felett, mielőtt azt a rendi sírboltba leeresztettük volna. E beszédben a hálás diák szeretete s a történeti hűséggel megfestett tanár egyénisége jut kifejezésre. Istenben boldogult rendtársunk nyerje el ama jutalmat a jó Istentől, amelyet megígért azoknak, akik sokakat tanítanak e földön az igazságra. Az örök világosság fényeskedjék neki !