Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1929

Imre-szobor költségeihez. A diákszövetség közgyűlését 1930* június 29-én tartotta. Az öreg diákoknak ifjúságunkhoz intézett tanítóoktatásait a következőkben adjuk. DICZIG GÉZA. 13ESZÉDE 1920 NOVEMBER 2-ÁN, A. HŐSÖK EMLÉKMŰVÉNÉL. piarista gimnázium tanulóinak, öreg diákjainak és; tanárainak ünnepi találkozója a kegyeletes emléke-, zés órájának van szánva. A kegyelet erősítő érzésével gyűltünk össze, hogy mindennapi munkátok színterén bensőséges kegyelettel áldozzunk hősi halottaink emlékének. Nincs nemzet a világon, mely a maga életéért valómindennapi munkájában annyira rá volna utalva hősei és vértanúi emlékének kultuszára, mint a magyar. Viszontagságokban oly gazdag történelmünknek nincs olyan korszaka, amely ezt a szent emléket oly termékenyítő rendeltetéssel emelte volna a nemzetfenntartó tényezők sorába, mint legnagyobb megpróbáltatásunknak ezek a zord idői, amelyeket élünk. A nemzeti önfeláldozás oltáránál, a szent emlékezés örök mécs9 mellett álljunk meg ma egy meghatott pillanatra s tisztelegjünk hős piarista diáktársaink emléke előtt... Hőseink önfeláldozó tényeiből, hazafiságuk példaadásából erősödjek nemzeti lelkünk. Történelmi nagy tanulság, hogy a népek életét nagy hagyományok hordozzák, hogy a lelkek világát tradíciók villanyozzák: tradicionális eszményeiben él a nemzet. Boldog az a népfaj, amely történelmi fejlődése útján egy sikerekben teljes és eredményekben gazdag történelmi múltra lámaszokdhatik. A mi ünnepeink —- sajnos — nem az örömnek, hanem a gyásznak a napjai. Vértől és könnytől ázott lapjai ezek a mi történelmünknek, tartalmukban dicsőségesek, dekeretei gyászszegélyűek. A nemzeteknek is szükségük van a szenvedésre. A nemzetek életében a tisztító szenvedést az önfeláldozó hősök jelképezik. A nemzeteket megtartó erő, az ő fiainak önfeláldozó készségében és önzetlenségében rejlik. Rengeteg vértanúságot követelt már a nemzet fiaitól, ifjaktól és öregektől. Hogy tudott sajogni, megtorlásra lázítani az az aradi 13, s az a 17 ezer főnyi szabadságharcos veszteségünk. Hogy tudott fájni még századokon keresztül is a mohácsi 26 ezer. Hogy tudott sajogni, élni termékenyíteni az aradi 13 vére, szabadságharcunk hőseié, a mohácsiaké és kurucoké. Minden csepp vérüket fölszítta a nemzetünk életfája és lombosodott, izmosodott tőle. A világháboruúban pedig egy-egy nap küzdelme többet elrabolt r hétszázezernek számlálták össze a világháborús veszteségünket. A világháborúban példátlan nagy volt a mi tragédiánk.. Súlyosabb katasztrófán, nagyobb megpróbáltatáson sohasem ment át a nemzet, mint most. Nagyobb tengerét ontottuk a vérnek, mint valaha, több volt az életáldozat, számosabb avitézi cselekedet, egetverők voltak a hazaszeretet, kötelesség26 érzet és a hősiesség teljesítményei. Uram Isten mindez mivé ooo