Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1925

Csapatunk kebelében működött az Ifjúsági Vöröskereszt is, melynek programmját a cserkészmunkával párhuzamosan való­sítottuk meg. Állandóan járt otthonunkba az „Ifjúsági Vörös­kereszt" című lap, melynek ugyanolyan lelkes olvasói voltunk, mint a „Magyar Cserkész"-nek. Sajnos, hogy a június hóban rendezett kiállításon vöröskeresztes csoportunk nem tudott szép kiállítási anyagot elhelyezni, mint a múlt évben, mert az intézetnek éppen ezidőtájt olyan zsúfolt programmja volt, hogy ezirányú tevékenységre időt és alkalmat igazán nem engedett. Mint a Vöröskereszt tagja, kapott csapatunk Amerikából ismételten két remek albumot, mely az ottani csoportok gyön­géd figyelmét dicséri cs amelyre a választ most készítjük. Pénztárforgalmunk az óv folyamán a következő volt: Bevétel : 20,213.000 kor. Kiadás : 17,901.300 kor. Maradék : 2,311.700 kor. Főbb bevételi forrásaink voltak: Maradék a múlt tanévből : 7,812 9ÍX» Tagdíjak : 3,4(íd.(MH) Homonnay Dezső állomásfőnök úrtól 1,3*1.00.) FeliUfizetések a karácsonvi unnenélven : 910.000 Felülfizetések a májusi ünnepélyen : 510.000 Bevétel a karácsonyi ünnepélyen : 2,200.000 Bevétel a májusi ünnepélyen: 2,000.000 Ezenkívül a Nemzeti Nagytábor céljaira adakoztak még: K. M. E. 1 000.000, Palczer János 200.000, Kummergruber Emil 250 000, Németh Nándor 100.000, Bán József 100.000, Nagy Béla 100.000, Vajnóczky István, Hencz János, Németh Jenő 50—50.000 K.-t. Könyvadományt kaptunk Springer József úrtól; 9 drb könyvet, 300.000 K. értékben. Mindezeket az adományokat ezúton is hálás köszönettel nyugtázzuk. TANANYAG Tananyag. Iskolánk a V. K. M. rendelete folytán 2 év óta reálgimnáziummá alakult át. Ennek megfelelően az I. és II. osztályban már az 1924. évi tanterv szerint tanítottunk. Az V. és VI. osztályban azonban francia tanár hiányában megmarad­tak a görög nyelv és görögpótló tantárgyak. Az I. és II. osztály kivételével a többi osztályokban a régi, 1899. évi tanterv szerint tanítottunk figyelembe véve az újabb előírásokat ís. Az írásbeli dolgozatokra és könyvnélküliekre vonatkozólag alkalmazkod­tunk az újabb rendeletekhez. A vallástant a magyar püspöki kar 1900. évi tanítási tervé szerint tanítottuk. A végzett tan­anyag részletes közléséről költség hiánya miatt le kellett mon­danunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom