Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1924
Oí. kellő mérsékletet tartoznak tanúsítani a divat szélsőségeitől menten. Az engedély kérése alkalmával szeptemberben lesz alkalmunk ezekről tárgyalni, itt csak annyit említünk meg mihez tartásul, hogy azok, akik ezeknek a követelményeknek nem vetik alá magukat, bejárási engedélyre nem is ajánlhatók. 4. A tanév megnyitása ünnepélyes „Veni Sancte"-val szeptember 4-én történt meg, mely alkalommal értékes szülői érdeklődés mellett az igazgató alkalmi beszéd keretében törvény magyarázatot tartott. Ezután következeit a növendékek osztályfőnöki elrendezése, órarend diktálás, hogy szeptember 5-én zavar nélkül megindulhasson a nevelő-alkotó munka, melynek végzésében az 1. félévben Neuberger József betegsége okozott jelentősebb átcsoportosítást, egyéb súlyosabb ok nem merült fel 5 A tanulók valláserkölcsi állapota gondozására körültekintő figyelemmel voltunk. Felhasználtunk minden kínálkozó alkalmat annak éles megvilágítására, hogy a lelki élet mélysége nélkül harmonikus emberi élet el sem képzelhető. Vallásos meggyőződés nélkül öntudatos jellemszilárdság nincsen, ezért a róni. kath. növendékek az őszi és tavaszi időszakokban naponkint, a téli hónapok alatt pedig csak vasár- és ünnepnap szent misén vettek részt, melyek után két csoportba osztva szent beszédeket hallgattak. Elvégezték ezen kivül 4 ízben szent gyónásukat, melyek közül a húsvéti szent gyónást 3 napos szent gyakorlat előzött meg. Ezen kivül minden hazafias ünnepséget is összekapcsoltunk vallási melegséggel, hogy részint annak elmélyítő hangúlatából megilletődés, lelkesebb körvonalaiból pedig a remény és a tettrekészség érzete fakadjon ki lelkűkből. Így cselekedtünk október 6-án, és március 15-én, mely napok történelmünk egy-egy jelentős eseményét idézték fel lelkünkben. Hogy a kegyelet és hála érzelme is vallásos magaslatba jusson : ének, szavalat és emlékbeszéd keretekkel gyászünnepélyt tartott az ifjúság Mindenszentek ünnepén a temetőben az elhúnyt tanárok sírjánál ; megemlékeztünk jóltevőinkről s elvégeztük mindazon vallási gyakorlatokat, melyeket az egyház tagjai számára előír. A más vallásúak saját felekezetük lelkészeinek vezetése mellett tettek eleget vallási kötelmeiknek, mely téren kifogások nem merültek fel. Valláserkölcsi tekintetben az összbenyomás általában megnyugtató volt, ahol fogyatékosság vagy lecsúszás volt észlelhető, ott sürgős beavatkozással megfelelő orvosszerről gondoskodtunk. Mem hangsúlyozhatja az intézet eléggé annak a kidomborítását, hogy e téren a szülői társadalmat épen olyan — ha nem nagyobb — felelősség terheli, mint az intézetet. Ügyelni a zsebpénz nagyságára, annak hova fordítására, színház, mozi látogatás lehetőségeire, különösen a tehetősek a zsúrnapok kereteire, mert okos megértéssel a bajt meglehet előzni, de annak megtörténte után csak a siránkozás marad s nem egyszer a bántó vádaskodás. A házi olvasmányokra nagy gondot fordítottunk. Ügyeltünk intézetileg arra, hogy az ifjúság kezébe csak kifogástalan tartalmú iratok jussanak. Járattuk a Zászlónk cimü ifjúsági lapot, pár példányban az újra megindított középiskolai Math. lapokat, terjesz-