Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1922
u 6. Tanulmányi előmenetele az ifjúságnak erkölcsfegyelmi állapotával áll szoros összefüggésben. Ha kielégítő az erkölcsi és fegyelmi állapot, kielégítő kell, hogy legyen az ezeken felépült kötelességtudás és öntevékenység is. Nem mondható, hogy a multak rossz behatásai teljesen eltűntek volna, vagy hogy a kötelességteljesítés olyan magaslaton állana, mely minden jogos várakozást kielégítene. Ha az eredményt összehasonlítjuk a végzett és befektetett munka nagyságával, a végeredmény minden jóindulatu latolgatás és mentség mellett is, rózsásnak nem mondható. Ebben mindenesetre része lehet a mai nehéz megélhetési viszonyoknak is. Ha csak egy kicsit valamirevaló a növendék, már is tanítgatással foglalkozik, amit bajnak nem tekintenék, ha emellett elvégezné saját kötelességét is, de rendesen lecsúszás jár a nyomában. Túlterhelést a fejlődő idegrendszer nem bir ki. Épen ezért a tanterv sem bír megbirkózni az ,ujabban felszínre vetett — félő hangulat szülte kívánalmakkal. Nem lehet kívánni, hogy komoly tanulmányok mellett, a sport különböző ágai, kézügyesség, cserkészet, céllövészet stb. stb. annyi idejét vegye igénybe a növendékeknek, hogy a régi keretek között tartott tanulmányi rész hátrányt ne szenvedjen. így szükségszerüleg előtérbe jut a felületesség, hogy ugy ne mondjam, annak a világos kifejezése, 'hogy az intézetek tudva segítenek a növendékeknek bemutatni, hogy hogyan lehet az előirt kötelesség alól kibújni. Más részt nem hagyható figyelmen kivül az a még mindig divatos jelszó, mely az iskolától csak papirost kíván. Ennek elérhetésére sokszor nem válogatósak a szülök az eredmény szándékolt kierő/ szakolásánál a legkülönbözőbb szólamok alkalmazásában. A növendék természetes vagy kialakult gyengesége nem lényeg, mert ő tudna, de hát meg van a. gyerekkel szemben az „antipathia". Ez a hang nem komoly alap az előmenetel biztosításánál. Vád helyett .a kölcsönös megértés több megnyugvásra vezethet a jövő szebb és gyümölcsözőbb kialakítása érdekében. E téren a szülői értekezletek lesznek hivatva más mezőt és felfogást 'termelni. Így az iskolai munkán kívül is sok hátrányos körülménnyel kell az eredményt illetőleg megbirkózni, mely ezek ellenére is mintha emelkedő' irányzatú volna. A mult évi 23%-os bukással szemben az idei év jelen eredménye 19 68 %. Pedig még mindig aggodalmasan sok az iskola mulasztás. Az elbírált 436 növendék közül nem mulasztott 60, igazoltan mulasztott 339 növendék átlag 42 órával. Ebből súlyos megbetegedés 64, fertőző 26 esetben fordult elő, még könnyű volt 1034 esetben. Ezek ellenőrzése az iskola részéről vajmi bajos; igazolványt rendesen hoznak a növendékek, de hogy ezek közül számos iskolamulasztás nem indokolt, jól tudjuk. Itt kellene a szülői háznak nagyobb körültekintéssel eljárni, ők talán nem is gondolnak arra, hogy a gyakori mulasztások az előmenetelnek minő akadályai. Ha ebben nagyobb körültekintés •volna, minden esetre apadna a sok elégséges s különösen az egy és két tárgyból való elégtelen. 7. Egészségi állapot tekintetében a tanári kar tagjai általában kielégítő körülmények között végezhették iskolai munkájukat. .