Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912
41 készséggel karolja fel mindazt, amit a főgimnázium fejlesztése érdekében indokoltnak és célirányosnak lát. 4. Intézeti szolgák. A főgimnáziumnak két bennlakó szolgája, Sefcsik Lajos és Makai Mihály a megállapított munkarend szabályai szerint végzi kötelességét. 5. Az épületes bútorzat. Az újonnan épitett tanintézet, mely 1903. szeptemberében ünnepélyes fölavatás és megáldás után adatott át rendeltetésének, a tanügyi és egészségügyi igényeket minden tekintetben kielégíti. Tantermei világosak, könynyen szellőztethetők, folyosói kényelmesek, egész berendezése célszerű. A dísztermet elláttuk széthúzható függönnyel, a vetítéshez szükséges lebocsátható ernyővel és vitlanyvilágitási berendezéssel, mely egyúttal a vetítéshez szükséges áram adására is alkalmas. A tornacsarnok külön épületben van s fel van szerelve külön öltöző teremmel. Padozata deszkából van. Nyári tornahelyül szolgál az épület 2546 m 2 területü, kényelmes és újonnan porondozott udvara. Az épületet egészségügyi és tisztasági szempontból megvizsgálta az iskolai év folyamán dr. Varga Emil városi kerületi orvos s abban a fentemiitett szempontból semmi kivánni valót nem talált. 6. Tanszerek. A tanári és ifj. könyvtárakat a szükséges könyvekkel fokozatosan látjuk el. A fizikai, természetrajzi szertárakba, a rajzszertár és a tornaszertárba a legszükségesebb szerek már beszereztettek, ugy, hogy ezen szertárak a tanügyi kívánalmaknak teljesen megfelelnek. 7. Segélyezési ügy. a) A tanintézeti igazgató által kezelt alapítványokból (Kardhordó-Nemes-, Szalay-, Mihalovits- és Jászai-alapitványok) 6 tanuló nyert jutalmat, illetőleg tankönyveket. b) A Segélyző-egyesiilet tankönyveket osztott ki mint segélyt. (L. E. Segélyző-egyesület.) cMIapitványok.Dr.Stanczel Ferenc ny. egyetemi tanár 1911. szeptember 13-án Stanczel Károly-ösztöndij néven 2000 K-t tett le azon célból, hogy annak évi kamata a debreczeni kegyestanitórendi róm. kath. főgimnázium egy iparois családból eredő jó magaviseletű, szorgalmas róm. kath. tanulójának adassék ösztöndíj gyanánt. Az alapitványt a debreczeni róm. kath. alapítványi pénztár kezeli s az egyházközségi bizottmány adományozza a tanári kar véleménye, illetőleg ajánlása alapján. Az alapítványi tőke a Debreczeni Első Takarékpénztárban 50583. sz. betétkönyvben van elhelyezve, s 1911. szeptember 14-étől kamatozik 4 x/ 2% mellett.