Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1908

33 fognak hozni szégyent s akik ily útra elegendő költséggel ren­delkeznek. 1909. évi 46324 min. és 639 főig. sz. A VKM. á 20 kor. tiszteletdijat utalványozott azon tanároknak és polgári iskolai tanítóknak, akik a főgmnáziumi felolvasó estéken felolvasással vagy szabad előadással részt vettek. E) Segélyző egyesület. A) Alapító tagok: Dr. Balázs Bertalan, Dr. Derakassy István, Eisenstádter Róbert, Hazai általános biztosító i észvény ­társaság, Dr. Irinyi István, Dr. Jászai Rezső, Kegyesrendi főgimn. tanári kar, Kontsek Géza, Lestyán Adorján, Mihalovits István, Mihalovits Jenő, Racsek János, Szabó István, Szent Királyi Ti­vadar, Szmrecsányi Pál, Szűcs Miklós, Váradi Károly. B) Az ifjúsági Segélyző-egzesiilet a folyó tanévben is foly­tatta jótékony működését. Megalakulását 1908. okt. 4-én tartotta meg dr. Jászai Rezső igazgató elnöklete és Vittkó József tanár felügyelete alatt. Az egyesület választmánya a következő tanulókból alakult meg: Csatth Kálmán, Tótu László VIII. oszt. tanulók, Dézsi Béla, Fekete Béla VII. oszt. tanulók, Markovits Arnold, Mosolygó Sán­dor VI. oszt, Hadházi Ferenc, Kőszeghy Béla, Magyar Endre V. oszt. tanulók. Az egyesület tisztikarául a következő tanulókat választották meg: Kemény Géza VIII. oszt. tanulót elnökké. Kúrián GyulaVIII. oszt. tanulót főjegyzővé, Sinka Gyula VII. oszt. tanulót aljegy­zővé, Debreczeni Lajos VIII. oszt. tanulót pénztárnokká, Radetzky József VIII. oszt. és Striss Gyula VII. oszt. tanulót számvizsgá­lókká, Simonyi Antal VII. oszt. tanuló főkönyvtárnokká, Plesa István VI. oszt. t núlót alkönyvtámokká. A tanulók közül 174-en iratkoztak be rendes tagnak az év elején az egyesületbe, akik 2 korona tagsági díjjal segítették az egyesületet. A segélyző egyesület rendes tagjai voltak: a III. A) osztály­ból : Berzőffy Kornél, Berzőffy Lóránt, Brauer Ferenc, Fejes Ist­ván, Gottlieb Endre, Hermann László, Kischka Vince, Körniss Ele­mér, Kovács Sándor, Madák Gyula, Matoiay Lajos, Mikii Lajos, Papp József, Serbán István, Sebők Béla, Sinka Sándor. A III. B) osztályból: Aszódy Miklós, Ács Ernő, Balogh Géza, Byély Béla, Dézsi Ferenc, Endrődy Géza, Fábián Antal, Horváth Béla, Jencsel Gusztáv, Kecskés Sándor, Mózes Arthúr, Nagy Sándor, Si­pos Ernő, Strohbach Gyula, Székely Imre. A IV. osztályból: ves Géza, Bornemissza Géza, Burger Lajos, Deák Lajos, Fenyes Izsó, Friedmann Lajos, Fülöp Gyula, Füredi Imre, Gottlieb József, Grausz József, Hadházy Dezső, Heller Ernő, Hetey Zol­tán, Horváth János, Kandel Mihály, Klein István, Koller József, Kovács László, Madarász Sándor, Mihálcsics Tódor, Prohászka Géza, Stohl Gyula, Tóth János, Török Antal, Toronyi Tibor, Toronyai Géza, Uhlnrik Béla, Varga István, Vozáry Endre, Bihon 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom