Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1907
120 egyetemek, mint a főiskolák minden kara és szakosztálya nyitva áll előttük. Ennélfogva a pótló tantárgyakban oktatást nyert tanuló lehet nálunk: jogász, orvos, tanár, (kivéve a nyelvészeti, bölcsészeti és történeti szakokat), mérnök, bányász, erdész, gazdász, katona, kereskedő. Mindent egybevetve, mindazon tanulók, kik határozottan jó nyelvérzékkel bírnak, az idegen nyelveket könnyen tanulják s a latinból a gimnázium IV. osztályában jeles vagy jó tanjegyet nyertek : válasszák a görög nyelv és irodalom tanulását; azoknak pedig, kiknek nyelvérzéke gyönge, kik az idegen nyelvekben, különösen a latinban nehezen haladnak, ellenben a rajzolásra hajlammal bírnak, a pótló tantárgyak választása ajánlható. VI. A szülők s a szállásadók figyelmébe. I. A szülők vagy helyetteseik a tanuló első beírásakor megkapják a tanintézet fegyelmi szabályait a végett, hogy azokat tudomásul vegyék, s nevök aláírásával kötelezzék magukat, hogy a fegyelmi szabályzat intézkedéseit ugy maguk, mint a tanúlók meg fogják tartani. Az aláírt szabályzatot a tanulók az osztályfőnökök kefébe juttatják. Figyelmeztetőleg megjegyezzük, hogy a fegyelmi szabályok a nagy szünidőben is kötelezők s az ellenük vétőket jövő tanévben vonjuk felelősségre. A tanítás kellő eredményének biziosítása azt kívánja, hogy a szülői ház az iskolamulasztások iák lehetőleg elejét vegye. Azért a szülők a legcsekélyebb okból ne tartsák otthon gyermekeiket s azoknak nem egyszer indokolatlanul történt mulasztásait ne igazolják, mivel a tanári testület minden mulasztást szigorúan ellenőriz s a kétes betegségi bejelentéseknél az iskola orvos által, személyesen szerez magának meggyőződést a mulasztásokról s szoknak mineműségéről. 1. A torna és a rajz technikai része alól való fölmentésre nézve megjegyzendő, hogy : a) a föl mentésért csak a szülő vagy helyettese folyamodhatik ; b) szembeötlő testihibáknál a fölmentést az egész tanévre az igazgató adja meg, nem különben muló testi bajoknál, de egy félévnél kisebb időtartamra. —- Ez esetben az iskolaorvoshoz kell fordulni, aki jelezni fogja a felmentés szükségességet és a felmentési időt; c) a tanév hosszabb részére, vagy az egész tanévre szóló felmentést a tanker. főigazgatóság adja meg, az iskolaorvostól kiállított s az igazgató által beterjesztett jelentés alapján. 3. Minthogy a tanári testület azt tapasztalta, hogy egyes tanulók tanulmányi előhaiadásának fogyatékosságát a nem jól választott szállás okozza, az igazgatóság óva figyelmezteti a szülőket, hogy e tekintetben nagy körültekintéssel és óvatossággal járjanak el s a felfogadandó szállás iránt az igazgatóságnál tudakozódjanak.