Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1906

s a főgimnázium épülete ezrekre menő gázlángoktól, színes üveg Iámpionoktól volt megvilágítva. A magyar sz. korona lángsugarakból tündöklött le az épületről. Nyolc órakor a toronyból felhangzott a Hymnus, régi Máriadalok, majd a Szózat, amelyet a szatmári honvéd zenekar gyönyörűen adott elő. Kilenc óra felé járt az idő, mikor a lámpionos menet megindult. Gyönyörű kép volt. Elől excelsior fáklyákkal ifjak haladtak, ntána a honvéd zenekar következett, majd ötszáz ifjú magyar koronákkal díszített lámpionokat vitt. Az utcák, ahol a menet elhaladt, zsúfoltak voltak. A Bika szálloda előtt ezalatt a tűzoltóság az óriási néptömeg közt kordont vont s mikor a lámpionos menet közeledett, felgyújtotta a magnézium fáklyákat. Tündéries fény ömlött el Debrecen főterén. A szatmári honvéd zenekar szerenádot adott, ezután a főgimnáziumi ifjúsági énekkar énekelt. Ezt követőleg Frank László, VIII. oszt. tanuló, az ifjúság szónoka, a következő beszéddel üdvözölte a zászlóanyát: Méltóságos grófnő! Valami kimondhatatlanul magasztos, ünnepies hangulat rezeg át lelkemen, valami csodás, felemelő érzés hatja át szívemet, mikor Méltóságod szine elé járulok, hogy tolmácsoljam az ifjúságnak tiszta szívéből fakadó érzelmeit. Nagy szent ünnep az, mely bennünket idehozott, de még nagyobb, még magasztosabb az az érzelem, mely annak nyomán kél a mi szívünkben. Nem volt eddig zászlónk, csak mint eszme élt lelkünkben, és hogy most ez eszme testet ölt abban a lobogóban, melyre az „Isten, haza és tudomány* mindent átölelő hármas jelszava van felírva : az eszményekért rajongó, a szépért, jóért és nemesért lelkesedő ifjúság hő vágya megy teljesedésbe, mikor kezébe adja majd Méltóságod az egyesülés szent szimbólumát. Az a zászló fogja jelképezni a mi törekvésünket, annak a zászlónak minden egyes szála a mi erőnket. Mert olyanok vagyunk, mint azok a kis selyemszálak, melyeket egyenként elkap egy kis szellő is, de amelyek, ha szépen összesimulnak, a legnagyobb viharral is képesek szembeszállani. Egy jelkép lesz tehát előttünk, melyre felírva az, mi szívünkben él; egy kapocs lesz közöttünk, mely nem engedi széthullani seregünket, a testvériség olajágát, az egyetértés áldásos magvát ülteti szívünkbe és hirdetni fogja nekünk időtlen-időkig, hogy egyesülésben van az erő. Nagy öröm dobogtatja erre a mi szívünket és a túláradó érzelem hevében ugy érezzük, mintha lelkünkbe ezernyi fény szórná sugarát. Büszke önérzet dagasztja keblünket és e büszkeségnek egy kis ragyogó szikrája szökken a szemünkbe.