Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1906

23 halált szab önmagára. Mi hisszük, hogy ilyen ifjú nem akad köztetek, mi bizunk benne, hogy ti hivek maradtok ez intézetnek szelleméhez, tradícióihoz, hivek maradtok a mi oktatásunkhoz, hivek maradtok e zászlóhoz. Mindenható Isten, hallgasd meg buzgó fohászomat, hallgasd meg mindnyájunk hő imáját és add, hogy „Ugy legyen — Ámen!" Majd Husz Ödön, a főgimnázium VIII. oszt. növendéke az ifjúság nevében a következő fogadalmat tette: Főtisztelendő Igazgató Ur! Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Az az oktató és lelkesítő szózat, amelyet főtisztelendő Igazgató Ur hozzánk intézni szíveskedett, amely a vallásos hitből fakadt, amelyet a hazaszeretett lángja hevített s a közhasznú tevékenységre való buzdítás nemes hevülete hatott át: erős viszhangra talált az ifjúság szivében. Az ember élete harc és küzdelem. Aki e küzdelemből győztesen akar kikerülni, annak testét meg kell edzenie, föl kell fegyverkeznie támadó és védő fegyverekkel. Az élet küzdelmét mi akkor kezdjük el, amidőn ez intézet falaitól elbucsuzunk. De addig itt gyakoroljuk erőinket, itt erősítjük bátorságunkat, itt vesszük magunkra azt a vértet, amelyen az ellenfél acélkardja megtörik. A mi vértünk, a mi páncélunk az a benső hit, az a vallásos meggyőződés lesz, amely nélkül nincs igazi élet, nincs boldogság. S hitünket oly nyiltan be fogjuk vallani mindenkor, amily nyiltan azt most tesszük s amily nyiltan azt zászlónk hirdeti. De nemcsak megvalljuk, hanem gyakorolni is fogjuk. Gyakorolni főleg a hit legszebb erényét: a szeretetet. Szeretni fogjuk embertársainkat, ha más nyelven beszélnek, másképen imádják is Istenüket, mert csak a kölcsönös szeretet biztosithatja az emberi társasadalom erejét és boldogságát. Szeretni fogjuk hazánkat lángoló hazaszeretettel. A történelem megtanított reá, hogy csak az a nép szerzett magának helyet a népek életében, amely tisztelni tudta nagyjait, óvakodni tudott elődei hibáitól, lelkesedni tudott a nemzeti eszmékért; hogy csak az a nép tudta győztesen végigharcolni szabadságharcait, amelynek ifjúsága lelkesedni tudott a nagy eszmékért s fel tudta áldozni a hazáért ifjú erejét és tehetségét, fel tudta áldozni mindenét. Lelkünk lelkesül a dicső múlton, megfürdik a nagy elődök dicsőségének sugárözönében és megfogadjuk, hogy méltó utódai leszünk elődeinknek, hogy ha: „Villám csattog, szélvész zug zokogva S hullám felett a hon hajója ring : A nemzet bizton szembe száll a vésszel, S mit őseink építettek, nem lesz puszta rom. Megvédjük híven karral, szívvel, ésszel, S ha kell, vérünkkel, mint őseink egykoron." Végül megfogadjuk, hogy zászlónk harmadik jelszavát: a tudományokban való előrehaladást, a nemes munkát is ugy fogjuk gyakorolni, amint azt hivatásunk elénk szabja s az élet küzdelme megkívánja.