Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1895

levelét s helyeselte szándékát annál is inkább, minthogy abban az időben a nagyváradi egyházmegyében nagy hiány volt az egyházi férfiakban. Az ügy megbeszélése végett valóban magához hivatta Pozsonyvármegyében fekvő magyar-béli jószágára a kegyes-tanitórend alkormányzóját, Zajkányi Lénárdot, valamint a pozsony-szent-györgyi ház főnökét, kikkel értekezvén csakhamar megállapodásra is jutottak volna, ha a terv kivitele elé néhány akadály nem gördül. Mindenek előtt még akkori időben a rend római generálisának beleegyezése is kívántatott, a mi ismét időbe került, azonfelül kitört a török háború, mely a nemes czél elérését szintén késleltette. Gróf Csáky Imre, mint Krisztus szive szerinti buzgó főpap, ki 1717. évi julius hó 12-én nyert bíbornoki díszt és III. Károly király saját kápolnájában vette át a bíbornoki kalapot, nem hagyta elaludni a szent ügyet, s mihelyt a béke a törökkel megköttetett, minden gondját arra fordította, hogy a kegyestanitórend minél előbb behozassék Debreczenbe, sőt hogy törekvéseinek nyomatékot szerezzen, azonnal levelet irt a rend alkormányzójának, tőle alkalmas egyént kérvén, kit egyelőre Debreczenbe küldhessen, hogy az ottani plébánosnak a lelki teendők teljesítésében segédkezzék és hivatásának megfelelően a jelentkező ifjúságot vallás-erkölcsösen nevelje ós tanitsa. Zajkányi Lénárd tapintatosan járt el, midőn ezen exponált helyre Szlopnyay Elek atyát, ki Nyitrán a költészetet és szónoklatot tanította, szemelte ki, mert ennél alkalmatosabbat, képzettebbet és a gyakorlati téren ügyesebbet alig küldhetett volna. Szlopnyay azonnal útnak indult és pedig a bibornokérsek óhajtása szerint előbb Kalocsára, a hol szellemes társalgásával annyira megtetszett Csákynak, hogy ő maga akarta elkísérni rendeltetési helyére. Néhány napi itt tartózkodása után Szlopnyay atyai utasításokkal ellátva Nagyváradra távozott, onnan pedig 1719-ik évi január hó 17-én érkezett meg Debreczenbe. Szlopnyay Elek megérkezésén legjobban örvendhetett Ketzer plébános, ki szívesen megosztotta vele szegényes házát és sovány kenyerét, bizalmasan elbeszélgethetett paptársával és bizhatott egyet-mást reá. Ezen öröm nagyon is múlékony volt, az együttlét rövid ideig tartó, mert Ketzer már 1719. évi január hó vége felé előléptetés utján Nagy-Váradra távozott