Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1894

14 határainak megvizsgálása végett küldetett ki. Még előbb 1549-ben Szigetvárt találkozunk vele, hol a törökök és magyarok közt felmerült viszályokat kellett neki elintézni, melyek külö­nösen a szigetvári Szegedi György tiszttartó által rendezett támadások miatt keletkeztek. Kitűnik ez a pécsi parancsnoknak, Dervis bégnek leveléből,* melyet Istvánffyhoz, a kiküldött királyi biztoshoz intéz; ebben Szegedi Györgyöt rablás, úton­állás és más visszaélésekről vádolja. Felemliti, hogy ő ezekről lajstromot vezet, melyet a szultánhoz fog felterjeszteni. Ugyanezen évben küldetik Nyir-Bátorba, hogy Martinuzival Erdély átadása felett tárgyaljon. 1553-ban királyi kegy jeléül a Magassy János birtokát kapja, ki azt hütlenségi pörben elvesztette. Rövid idővel ezután befejezte életét. Midőn a török hóditás Buda elfoglalása után különösen a déli vidéken rohamosan terjed, ezen vidékekről a magyar nemesség legnagyobb része a felvidékre költözött, ezt tette az Istvánffy család is, kiket 1543-ban a török Baranya vármegyéből, birtokaikból kiszorított. Az öt éves gyermek Miklósnak is el kellett hagyni szülőföldjét, ettől távol idegen helyen nevelkedett. Atyjának rövid, vázlatos élettörténetéből is következtethetjük, hogy ő fiának gondos nevelést adott, habár a felügyeletet folytonos hivatalos teendői miatt, melyek őt családjától távol lenni kényszeriték, nem is gyakorolhatta. Tulajdonkép nevelését derék édes anyja vezette 1546-ban bekövetkezett haláláig. Ezután jutott a kor szokása szerint 1548 körül Várday Pál érsek udvarába mint apród. Atyja és Várday halála után pártfogója Oláh Miklós egri püspök lett, ki őt a páduai és a bolognai egyetemre küldötte, Flegler azon feltevése, hogy előtanulmányait a pécsi iskolában végezte, mivel ez időben Pécs már török kezében volt, nem hihető. Külföldi egyetemeken 5 évet töltött, megtanulta kitűnően a latin és görög nyelvet, majdnem vala­mennyi európai nyelvet beszélte, sőt még a törököt is. Olaszországból való visszatérése után a hadi szolgálatot is megpróbálta egy ideig Zrinyi Miklós mellett Szigetváron katonáskodott, mire őt a hazaszeretet, de lehet, hogy egyéb körülmények is ösztönözték. Majd ezt oda hagyva, pártfogója, Oláh Miklós udvarába megy, ki őt maga mellé titkárnak veszi. '* 400 magyar levél a XVI. századból. 11. 1. Flegler : A magy. történetírás története.

Next

/
Oldalképek
Tartalom