Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1889
20 túlvilági természetfölötti dolgokról, az emelé gondolatukat a láthatóró a láthatatlanig, a mulandótól az örökkévalóig, nz embertől az istenig, 1) s ennek következtében történt az, a mit már Cicero kifejez: „A mi elődeink azt akarták, hogy amaz emberek, kik az élettől eltávoztak, az istenek közé soroztassanak. 2) Itt találjuk a kezdetét a halottak cultusának már azon korban, midőn még sem állí mi, sem községi társadalmak neiu létezlek, hanem az emberek még csak családokba voltak tömörülve, mely családok egymástól teljesen elválva, függetlenül éltek; midőn még a vallás teljesen házi, titkos, idegen részére hozzáférhetlen volt; midőn a vallás isteneit még saját családja köréből szerezte magának ; midőn e családi isteneknek csakis egyetlen egy oltárnál — a házi szent tűzhelynél — lehetett áldozni; midőn még ezen — holtak és élők — közös családi tűzhelye volt legszentebb, érinthetetlen, másra át nem ruházható birtoka elevenek és holtaknak : mondom, e korban keresendők nyomai a legkegyesebb házi isteneknek, a lareseknek. Három dolog van, melyet a legrégibb korban megállapítva és szilárdan rendezve találunk: a házi vallás, család és a birtokjog; három dolog, mely kezdetben egymással szoros összeköttetésben állott és mely elválaszthatatlannak látszott. S mindennek eszméje magában a vallásban rejlett. Minden családnak volt saját tűzhelye és voltak saját elődei. Isteneit csakis ama család imádhatta, a melyhez életében tartozott, és viszont, ezek csakis azt a családot oltalmazták, a melyet ók alapítottak. Istenei képezték az élők birtokát, az élők voltak tulajdonai a holtaknak, és közös tulajdona volt az élők és holtaknak ama föld, melyen és melyből éllek; ennélfogva határozott, egyes tulajdonosa nem lévén a földbirtoknak, az semmi módon másra át nem vala ruházható addig, míg ugyanazon család féifi sarjaiban élt, s mig a családi vallás ősi épségében és sérthetetlenségében fennállott. 3) Említettem továbbá azt is, hogy miután az ősi árjáknak, de különösen a görög-itáliai ágnak az volt hite, hogy a meghalt ősök — ha a temetésben és a szertartásoknak pontos betartásában részesültek -— a család élő tagjai maradnak holtuk után is, hogy pedig az élők magok iránt jó indulatunkká is tegyék őket, atyai tisztelettelvoltak irántuk s javaikból és eledeleikből juttattak nékik is, ami igen kedves osztozkodás volt: „0 noctes coenaeque deum ! quibus ipse meique Ante Larem propium vescor vernasque procaces Pasco libatis dapibus" 4) ') Fustel de Coulanges i. h. I. 2. 2) De Ing. II. 22. 3) Fustel de Coulages — u. o. II. 4. 4) Hor. II Sat. YI. 65.
