Református főgimnázium, Debrecen, 1946
43 A legszükségesebb munkát el tudtuk végeztetni és az ehhez szükséges anyagi fedezetet az alábbi forrsásokból tudtuk előteremteni: a) Minden növendékünk 80 Ft-t fizetett újjáépítési célokra, b) Debrecen városától és az államtól a Kollégium nagyobb összegű támogatást kapott ebben az évben s ebből jelentős összeg jutott gimnáziumunknak is, 1 • Mindenek előtt az épület több helyen megsérült tetőszerkezetét hozattuk rendbe, majd ennek folytatásaként végeztettük el a lefolyócsatorna helyreállítását is. Az intézet minden ajtaja sérült volt, sok hiányzott is, s a zárak a legtöbbről le voltak szaggatva. Rendbe hozattuk az összes ajtókat és pótoltuk az összes zár- és kilincs-, kulcshiányokat is. Az intézet épületéről 450 db ablakkeret hiányzott és több mint 2000 lapméter ablaküveg. A hiányzó ablakkereteknek kb. egynegyed részét pótoltuk és a hiányzó üvegezésből eddig 800 lapmétert végeztettünk el. E munkákkal párhuzamosan folyt az intézet igen erősen megrongált egészségügyi berendezésének a helyreállítása is. Elsősorban kellett elvégeztetnünk a vízvezeték helyreállítását és a majdnem teljes egészében hiányzó WC berendezés pótlását. A fenti munkák elvégzése után a kőműves helyreállítási munkálatokat végeztettük el. . Teljesen rendbehozattuk az egész épület villany világítási berendezését is. Sajnos ebben a tanévben a központi fűtőberendezést megfelelő fűtőanyag hiányában nem tudtuk üzembe helyezni. A tantermekbe, tanári szobába, könyvtárba, igazgatói irodába és WC-helyiségekbe kifogástalanul működő kályhákat állítottunk be, összesen 24 darabot. A festési munkálatokat majdnem teljes egészében az ifjúság végezte el s csak az igazgatói irodák' és az igazgatói lakás festését végeztettük mesterrel. Berendezés szempontjából is igyekeztünk a hiányokat pótolni. Az igazgatói irodába új íróasztalokat és szekrényeket vettünk s roncsbutoraink közül a legszükségesebb néhány darabot rendbe is hozattuk. Iskolánk újjáépítését a szülők anyagi hozzájárulása, a tanulók lelkes munkavállalása és a tanári kar ügybuzgalma nélkül nem tudtuk volna ilyen hatalmas arányokban végezni. Illesse őket e helyről is hálás köszönet, mivel lehetővé tették, hogy intézetünkben ebben az esztendőben már zavartalanul végezhettük munkánkat. A jövő iskolai esztendőben a legfontosabb elvégzendő munkáink a következők: a központi fűtőberendezés teljes rendbehozása, az épület II. emeletén lévő helyiségek használhatóvá tétele, a II. emeleti WC-helyiségek felszerelésének pótlása, a roncsbútorok és padok