Református főgimnázium, Debrecen, 1945

40 anyagát a fokozatosság és az összefüggőség elve alapján oly alapossággal állapította meg, hogy több, mint félszázadon keresztül ahhoz igazodott nemcsak a mi gimnáziumunk, hanem az annak pártikuláiként viselkedő vidéki gimnáziumok is a Hegyaljától a Marosig, a Szilágyságtól Komáromig és Somogy-Baranyáig megvont földrajzi határokon belül. Miután a gimnázium, mint a Kollégium alsó tagozata, a felsőnek, mint elsősorban lelkipásztorságra nevelő intézetnek első iskolája volt, a gimnáziumi oktatás és nevelés ahhoz az iskolázási eszményhez igazodott, melyet a humanitas és pietas egybefonódottsága fejez ki. Ezen az eszményen a XIX. századra áthajló kor a reális tudományok mindnagyobb térfoglalásával ugyan sokat módosított, de azért újhumán jellegét az örökemberi eszmények szolgálatára nevelés céljából iskolánk mindmáig híven megőrizte. Gimnáziumunk újabbkori élete az 1848—49-es szabadságharcra következő időkben kezdődik. Az abszolutizmus által hozott Organisationsentwurf a Kollégium addigi egységes szervezetéből a gimnáziumot kiragadta, önálló intézmény keretébe kényszerítette, s rendszerét nyolcosztályúvá tette. Mivel az átalakulást hatalmi szó s a mögött leplezetlen németesítő szándék erőszakolta, a parancsnak az iskolafenntartó egyházkerület évekig ellenállt. Ennek azonban az lett a következménye, hogy gimnáziumunk a nyilvánosság és az érettségi vizsgáztatás jogát elvesztette. Erre az egyházkerület ellenállása megtört, 1853-ban végre a kívánt feltételek mellett nyolc osztállyal és 12 tanárral megnyitotta gimnáziumát. Ez a szervezet azonban csakugyan nem lett hosszúéletű. Mihelyt a politikai nyomás engedett, az egyházkerület nyomban (1861) visszatért a régi hatosztályú, bár már rendes tanárokat foglalkoztató iskolarendszerre. De kitűnt, hogy ez az avult rendszer a változott, megújult és fejlődésre sarkaló idők kívánalmainak csakugyan nem felel már meg. Azért 1873-ra ismét nyolvosztályúvá alakult át gimnáziumunk, s azóta ebben a szervezeti keretben folytatja mindmáig életét, 1913-ig az anya-Kollégium épületében, azóta pedig saját külön, kétemeletes, díszes palotájában Az 1943—44. tanévet egészen, jelen tanévünknek legnagyobb részét katonai okokból azonban ismét jórészt a régi épület falai között töltöttük s csak a tanév végén sikerült ismét új épületünk falai közé költöznünk. Iskolánk legrégibb tanulói felől 1816-ig rendszeres anyakönyvi feljegyzések nincsenek. Évenkénti számukat tehát csak egyes alkalmi bejegyzésekből, így csupán megközelítőleg tudjuk megállapítani. Az osztályok létszáma a XVII. és a XVIII. században mindig túlzsúfolt: egy-egy osztályban sokszor 150—180 gyermek szorong. A XIX. század eleje (1816) óta napjainkig tanulóink összes száma meghaladja a hetvenezret. Közöttük ilyen, később fényessé lett nevek fordulnak elő: Szenei Molnár Alber, Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc (a mai hetedik és nyolcadik osztálynak megfelelő évfolyamon) Arany János, Tisza István gróf. Az