Református főgimnázium, Debrecen, 1939
5l szórakozások" volt. Elsők lettek „aequo ioco" : Hadady Barna VI. a) o. t. és Papp László VI. a) o. t. Dfbséretet nyert : Seress Imre VI. a) o. t. A gazdasági pályázaton, melynek címe „Apám egy évi gazdálkodása" volt, dicséretet nyert : Nagy András VII. b) o. t. Május hó 17-én délután 5 órakor a Kollégium dísztermében igen jól sikerült nyilvános ülést rendezett a Szakosztály. Mivel ez az ülés mutatja legjobban a Szakosztály munkáját, műsorát mellékeljük : 1. Megnyitó. Tartja : Dr. Végh József vezetőtanár. 2. „Falum egészségügyi viszonyai" címen előadást tart : Nagy Miklós VII. b) o. t. 3. „Verbunkos-rigmusok'' című gyűjtését felolvassa : Papp László VI. a) o. t. 4. Vikár S. : Katonadalok. Előadja a Gimnázium énekkara Szigethy Gyula főiskolai ének- és zenetanár vezetésével. 5. „A szamosbecsi fonó" c. pályanyertes dolgozatát felolvassa : Hadady Barna VI. a) o. t. 6. „Névnapi köszöntők" c. eredeti gyűjtését előadja : Jakab Tibor VII. b) o. t. 7. „Két szabolcsi népmese." Saját gyűjtéséből felolvassa : Keresztessy Sándor VI. a) o. t. 8. Magyar népdalok. Előadja : Tuba Elek VII. a) o. t., zongorán kíséri : Veress Pál VI. b) o. t. 7. Matematikai Kör. Felügyelő tanára : Dr. Sinka Lajos. 1939 szeptemberében tartotta a Kör 3. alakuló gyűlését. Az alakuló ülésen választott tisztikar: elnök : Rajó Sándor VIII. b) o. t., titkár : Nagy Mihály VIII. a) o. t., jegyző : Barna János VII. a) oszt. tanuló. A Kör 16 tagjának az előképzettsége annyira különböző volt, hogy az összejöveteleket két csoportban tartottuk. Indokolttá tette ezt a tagok nagy száma is. Az összejövetelek ideje I. félévben hétfőn és szerdán a 6. óra volt, később a tagok egy részének az elfoglaltsága szerint állapítottuk meg az összejövetelek időpontját, de mindig délelőtt tartottuk. Az egyik csoport tagjai számára a felügyelő tanár tartott összefüggő előadásokat a felsőbb matematika köréből : „A komplex számok algebrája", „Differenciál- és integrálszámítás technikája", „Parciális differenciálás". „Egyszerűbb differenciálegyenletek". Az előadások után az alkalmazások bemutatása és a felmerült problémák megbeszélése következett. A másik tagozatban a Kör ifjúsági elnöke tartott előadásokat. Az előadások célja az volt, hogy részben kiegészítse a tagok középiskolai tanulmányait, részben előkészítse őket a felsőbb mennyiségtan problémáinak a megértésére. A célkitűzésnek megfelelően előadások hangzottak el az elemi geometriából : „Ceva, Menelaos, Stuart tételei", „A talpponti háromszög és Feuerbach kör", „Euler egyenese" ; az algebrából: „A komplex szám fogalma és ábrázolása", „Függvények diszkussziója", „Néhány elemi függvény sorbafejtése". Ezenkívül feladatokat oldottak meg a tagok a Középiskolai Fizikai és Matematikai Lapok régebbi számaiból. Tanulmá4 !