Református főgimnázium, Debrecen, 1938

f> 1. Mindenekelőtt buzgó és erős istenfélelme mutatja a Kollégium szellemének a hatását. Hitet az emberek és így a Kollégium sem tudnak adni senkinek, de a hitnek Isten által Kölcsey lelkében elültetett magvát önkéntelenül, sőt öntudatlanul növelte az a szellem, amely őt a Kollégiumban körülvette. Növelte még akkor is, ha ő ebben a szellemben ódonságot, türelmetlenséget és maradiságot látott is. Mert a lelkét a felületen és láthatólag a kollégiumi vallásosságnak ezek a fonákságai érintették meg ugyan, de a lélek emberszem nem látta rejtekébe, az élet titkos mélységei felé ugyanekkor ennek a szellemnek a megtisztult és átszellemesedett, még a szív és elme végtelenül finom műszereivel sem érzékelhető hajszálgyökerei szálltak le mélyre és mind mélyebbre, és tették Kölcseyt olyan vallásossá, amilyennek írásaiból ismerjük. Mert, aki unokaöccsét, Kölcsey Kálmánt a Parainesisben így figyelmezteti : „Imádd az istenséget ! Ez a legelső rendszabás... Semmi sincs, ami az emberi szívet annyira felemelhetné... s a szenvedélyek és indulatok örök ostromában hozzáragadt szennytől annyira megtisztíthatná, mint az istenség nagy gondolataival való foglalatoskodás", vagy aki azl tudja mondani magáról ugyancsak a Parainesisben : „Hála leg\en neki (t. i. az Istennek), hogy életemet nem hagyá szenvedés nélkül folynia! keserűek valának azok, és mégis általok tanultam az emberiség becsét érteni, való nagyságot hiú ragyogástól megválasztani, balszerencse tekintetét nyugodtan tűrni..." — aki így tud írni, annak mélységes istenhite van, az az Isten közelségében kell hogy érezze magát mindig, aminthogy világosan meg is mondja ezt Kölcsey magáról, amikor a Parainesisben megint így szól: „Közeledésben érezzük magunkat a nevezetlenhez, aki felé kebleinket oly felejthetetlen sejdítései vonzanak." S ebben a mély vallásosságban a 13 évig tartó kollégiumi diákoskodásnak is szerepe van : nolens volens ! Itt ismerte meg Kölcsey a Bibliát, s 1823-ban írt költeménye a ,,Vauitatum vanitas" nemcsak címében, hanem egész tartalmában is mutatja azt a mély hatást, amit a Biblia, közelebbről a Prédikátor könyve, tett rá. Amikor Kölcsey itt az „írásról" beszél, amelyet érett ésszel, „józanon" kell olvasni, ezen a Szent írást érti, amelynek szavát ím ő is megőrizte. De más példára is hivatkozhatom, és pedig arra, hogy bizonyos tekintetben a Himnusz és a Biblia közt is vonható párhuzam. Kardos Albert, városunk jeles irodalomtörténetkutatója mutatott rá a „Libanon" c. folyóirat 1938 augusztus— szeptemberi számában erre, s amiket ő ott mond, az mind igaz és helytálló. A reformáció az érdeklődés központjába állítja a Bibliát s vele az Ótestamentom népét és történetét. Csak természetes, hogy a XVI. században a költők legkiválóbbjai foglalkoznak idehaza és máshol is azzal, hogy párhuzamot von-