Református főgimnázium, Debrecen, 1937

gét megszabjátok. Jelszavak zsongnak körültetek, amelyek azonban kipróbálva még nincsenek, s inkább zavart kelteni, mint irányítani alkalmasak. Az élet nehézségei fojtogatnak, melyek a családi körből elkísérnek az iskolába, s már az első gimnáziumban a gyötrő kérdés elé állítanak : vájjon mi lesz belőlünk? Ostromol a felületes kishitűség, minek komolyan dolgozni, majd akad egy kis protekció, s erőlködés nélkül is menni fog minden. Ez eredményezi a képzés elsekélyesedését. Ha ilyen gondolkodásmódnak engeditek át magatokat, akkor a debreceni Kollégium indulás előtt álló negyedik korszakát még a stagnálás korának sem lehet majd nevezni, annak csak egy neve lesz : a gyászos összeomlás. Kedves Ifjú Barátaim, akkor kár volt a jubileummal a multat felidézni, annak érdemei csak azt fogják mutatni, milyen törpe és érdemetlen lett a mai nemzedék. De akkor arról is le kell mondani, hogy e Hazában lesz újjászületés és mindenkinek jut majd egy darab megérdemelt kenyér. Én biztosan tudom, hogy ti nem vagytok ilyenek, és nem is akartok ilyenek lenni. Erősen hiszem, hogy mai ünneplésetekben sem csak a puszta szokásnak hódoltok, hanem a mult példáiból az új küzdelemre akartok hitet meríteni. Aggódó szívem s honszerelmem teljes melegségével kívánom nektek, hogy törekvésetek sikerüljön s a Kollégium életében nyissátok meg azt a korszakot, mely az Alma Maternek virulást, a Hazának boldog felemelkedést jelent. E jókívánsággal megnyitom ünnepélyeteket, s üdvözöllek, mint a jövő ígéretes reménységét. Isten segítsen benneteket! Dr. Varga Zsigmond.