Református főgimnázium, Debrecen, 1937

40 E nagyszabású kirándulások mellett nagyszámú kisebb tanulmányi kirándulást is tett ifjúságunk a folyó tanévben. A hajdúböszörményi Hajdú Hét kiállításának megtekinté­sére 12 tanár vezetésével 300 tanuló rándult át Hajdúböször­ménybe szeptember 9-én. Az itthon maradt tanulókat pedig ugyanaz nap a tanári kar többi tagjai nagyerdei kirándulásra vezették ki. Október 21-én az V. a) és V. b) osztályok tanulói egész­napos kirándulást tettek a nagyhegyesi állami elemi iskolába, hogy megismerkedjenek a tanyavilág gyermekeinek életkörül­ményeivel. A tanulságos kirándulást dr. Farkas Ignác rendezte és vezette. Kísérő tanárok voltak Jakab Tamás és Ványa János. Október 26-án dr. Frick József vezetése alatt a III. a) o. tanulói félnapos kirándulást tettek a Nagyerdőre. Május 3-án a VII. és VIII. osztályok tanulói vitéz Váry Sándor vezetése alatt a modern harceszközök megtekintése cél­jából a légvédelmi laktanyához vonultak, és egy félnapos tanul­mányi kiránduláson vettek részt. Osztályfőnökük és tanáraik vezetése alatt az egyes osztá­lyok május havában egész sereg osztálykiránduláson vettek részt : az I. a), b), c), II. b) és IV. a) osztályok egésznapos ki­ránduláson voltak május 25-én a gúti erdőben, a II. a) osztály félnapos kirándulást tett május 28-án a Nagyerdőre, a III. a) és b) osztály egésznapos kiránduláson volt május 28-án a Nagy­erdőn, a IV. b) osztály egésznapos kiránduláson volt május 25-én a halápi erdőben, a VI. b) osztály május 20-án egésznapos ki­ránduláson volt a halápi erdőben, az V. a) és b) osztály botanikai kirándulást rendezett május 28-án a Nagyerdőre dr. Hoffer András és dr. Máthé Imre vezetésével, a II. a) osztály félnapos természetrajzi kiránduláson volt május 14-én a Nagyerdőn dr. Máthé Imre vezetésével. Május 13-án a II—V. osztályok 65 tanulója dr. Hoffer András vezetése alatt Tokajba rendezett tanulmányi kirándulást. Kísérő tanárok voltak Gacsályi Géza, dr. Máthé Imre, dr. Mol­nár Pál és dr. Salánki József. Május 23-án az V. a) és b) osztályok tanulói dr. Farkas Ignác vezetése alatt megismételték tanyai kirándulásukat. Ezúttal a kádárdűlői tanyai körzetet keresték fel, ahol a nagy­hegyesi iskola tanulói előtt kisebb ünnepélyt is tartottak. Kísérő tanár volt dr. Molnár Pál. Május 25-én az V—VII. osztályok tanulói Czuna Feren c testnevelési tanár vezetése alatt kivonultak a repülőtérre, ahol a különböző repülőgépeket szemlélték meg előadások hallgatása kíséretében, és repülőmutatványokat láttak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom