Református főgimnázium, Debrecen, 1936

44 folyosó, az úgynevezett Galleria foglal helyet. Itt, a temető főcsarnokában Genova előkelő halottai pihennek, hófehér márványból faragott síremlékek alatt. Ezek a síremlékek meglepően költőiek. Némelyik síremlék megkapó allegóriában örökíti meg a halál pillanatát, mások pedig a halál békés nyugalma helyett a haldoklás iszonyú perceit faragják márványba megdöbbentő realizmussal. Igen sok síremlékeri pedig a halottat túlélő családtagok örökíttették meg magukat naturalisztikus hűséggel. •lóiiii Géza, VII. b) oszt. tanuló. V. PISA. Vonatunk kifutott Genovának, a legnagyobb olasz kikötővárosnak esős pályaudvaráról, s megyünk Pisa felé. Ütünk mindenütt a tengerparton vezet. Jobbról a végtelenkék tenger, balról a szélesen húzódó hegyek terülnek el. Messze el lehet látni az azúrkék, csendesen hullámzó tengeren, melynek egyhangú, végtelenbe nyúló kékségét fehér vitorlások serege bontja meg. Ezek a piciny vitorlások a ionban mélyre is bemerészkednek, egész kicsi fehér pontnak látszanak, amit a hatalmas tenger kénye-kedve szerint ringat és hol eltünteti, hol meg újra elővarázsolja őket. A horizont végén azonban megbomlik a vitorlások tarka sokasága és fenségesen füstötokádva emelkedik ki a tömkelegből egy hatalmas óceánjáró. Távcsővel igyekszünk megnézni a gőzöst, de a vonat robogása nem engedi. Van ilyenkor haszna a két távcsőnek. Sorrajár a Huszár Bandié és a Tamássy dr. úré. Mire hozzájuk visszakerül, már nincs látnivaló, csak az alagút fala. Bosszankodunk is, hogy nem tudjuk látni a tengert sohasem hosszabb ideig. Azonban nemsokára síkságon haladunk. A hegyek már csak távolról kéklenek és az Arnovölgyén haladunk. Az Arno-völgyében, a folyó partján fekszik Pisa. Nemsokára Tel is tűnik a láthatár végén, háttérben a kéklő hegyekkel. Az egész városból mindjárt három épület tűnik ki : A Dóm, a Campanile és a Battistero. A Battistero mint egy korona, lebeg a város felett, hirdetve alkotójának dicsőségét, aki e művével szinte megkoronázta a várost. Közben vonatunk befut a hatalmas állomás pályaudvarára. Mostmár egészen kiderült, s a nap aranysugarai áthatolnak a tető üvegjén. Mi azonban sietünk, hogy ezen a délelőttön megláthassuk Pisát. Átmegyünk a pályaudvaron, a várótermeken, s villamosra ülünk. Jellegzetes keskeny utakon megy villamosunk. Végigmegyünk a Via Vittoria Emanuelén, és nemsokára elérjük a Ponté di Mezzot, az Arnon átvezető középső hidat. Ez Pisa legforgalmasabb hídja. Két oldalán a Lungarnok, a parti sétányok. —• Azonban menjünk tovább. A villamos éppen a Piazza Vittorio Emanuelére jut ki. Ez egy tágas tér, a közepén parkkal, és Viktor Emánuel király lovasszobrával, amelyik minden olasz városban megtalálható. Innen a Piazzo Garibaldin át a Via del Borgora jutunk. Ez Pisa főutcája. — Senkisem mondaná róla, hogy főút, csak a forgalmáról lehet megítélni. Azonban járműforgalom itt sem sok van. Inkább lehet látni élelmiszerekkel megterhelt szamárfogatokat és embereket, akik, mint Nápolyban, itt is a fejükön hordják terhüket olyan ügyesen, hogy kedélyesen beszélgetnek s lóbálják a fejüket, de terhük meg sem mözdul fejükön, annyira ki tudják egyensúlyozni. Nagy forgalom van az árkádok alatt, ahol a bárok és üzletek vannak. Annyi itt Olaszországban a bár, hogy akár minden lépésnél espressot ihat az ember. Azután a Piazza dei Cavalierire jutunk. Itt van a híres „Éhségtornya", amelyben Ugolino gróf, pisai nagyúr, gyermekeivel és unokáival együtt éhenhalt. Ezt Dante is megénekelte. Ezen a téren van még I. Cosimo lovasszobra is. Innen jutunk ki a Dómtérre. Elénk tárul a Dóm a maga megkapó eredetiségében, amint a sötétzöld virágos rétből hirtelen előtűnik.