Református főgimnázium, Debrecen, 1936
31 lották dr. Csikesz Sándor egyetemi tanár előadását a Kollégium nagy kultúrtörténeti múltjáról. 4. Május hó folyamán a természetrajz tanárai az egyes osztályokat külön-külön kivezették a Nagyerdőre, és ott megmagyarázták a madarak és fák megvédésének a hasznosságát. g) Az ifjúság valláserkölcsi és hazafias nevelése; csendes nap; osztályfőnöki óra. Az ifjúság valláserkölcsi és hazafias szellemű nevelésére az ősi hagyományoknak megfelelő módon kiváló gondot fordítottunk. A tanítást naponként imádkozással kezdtük és végeztük, utána a Nemzeti Hiszekegyet is mindig elimádkoztuk. Ezen kívül a vallásórák is énekléssel, imádkozással, bibliai szöveg olvasásával, esetleg rövid kifejtésével kezdődtek. — A vallástanárok az év elején egész évre szóló munkatervet dolgoztak ki, amely szerint az ifjúságnak belmisszionálását szolgálják : I. az ifjúsági istentiszteletek. Ezek vasárnaponként állandóan tartatnak, de rajta az ifjúság csak megosztva vehet részt: egyik vasárnapon a I—VI. o. növendékei, másikon a IV—VIII. osztályok. E megosztást nemcsak az Oratórium befogadóképességének határa tette szükségessé, hanem annak meggondolása is, hogy az alsóbb és felsőbb osztályosok értelmi és érzelmi világa e megosztást természetesen megköveteli. Az I. csoportnak istentiszteletét dr. Farkas Ignác, a II. csoportét dr. Nagy Sándor végzi. II. Bibliaórák tartatnak vasárnaponként azoknak az osztályoknak, melyek ifjúsági istentiszteleteken nem vesznek részt, tehát minden második vasárnapon. Ilyen csoport 12 van. Vezetőjük az alsó három osztályban : dr. Farkas Ignác, dr. Mester István, dr. Varga Zoltán, dr. Ember Ernő, Nagy Géza, Gacsályi Géza, dr. Tóth Béla és Jakab Tamás tanárok, továbbá Gönczi Sándor szénior és Pókos Ferenc esküdtfelügyelő; a VII. és VIII. osztályban dr. Nagy Sándor és dr. Péter Zoltán tanárok. III. Ifjúsági gyülekezet a VII—VIII. osztály tanulóiból. Összejöveteleit azokon a vasárnapokon tartja, mikor az illetékes osztályoknak ifjúsági istentiszteleteik nincsenek, tehát minden második vasárnapon. Munkaterve az egyesületnek arra céloz, hogy tagjaiban az egyházi, tudományos érdeklődést felébressze, a református öntudatot erősítse és a gyakorlati élettel kapcsolatba hozza. Az Egyetemes Konvent által elrendelt csendes napot december hó 12—13-án tartottuk meg. Az első napon a növendékek három csoportban (I—III., IV—VI., VII—VIII. osztályok) délelőtt és délután előadásokat hallgattak, másnap délelőtt pedig konfirmált növendékeink úrvacsorával összekötött isten-