Református főgimnázium, Debrecen, 1935

Ami siker e tekintetben igénytelen nevemhez fűződik, azért „egyedül Istené a dicsőség", aki kezébe alázatosan odaadott ,,erőtlenségemben a maga erejét végezte el". Ha dicsekednem egyáltalában lehet, eggyel dicsekedem. Azzal tudniillik, hogy a debreceni Kollégium valláserkölcsi, magyar nemzeti, tudományos és művelődési értékeivel teli hajót 25 esztendő nagy viharai között egyhelyben tudtam tartani. Nem hagytam a szelek által ragadtatni. Félretérni nem engedtem. Tartalmát nem bocsátottam áruba sem kecsegtetésre, sem fenyegetésre. Érintetlenül tudom ezt a nagyszerű készletet átadni annak, aki majd utánam következik. Lelkemnek a tiszta, elegyitetlen evangéliumhoz, kálvini hitvalláshoz való orthodox ragaszkodását, a nemzet történelmi jogállománya felett féltékenyen őrködő szeretetet, életemnek az örökéletű liberálizmus tiszta távlatába, a lelkek egyetemes szabadságába s az embertestvériség eszményébe mélyedő szolgálatát megőriztem, s a cselekedetek folytonosságával példaképpen igyekeztem embertársaim elé állítani. Nem az ,,emberi bölcseség hitető beszédeiből", hanem Isten igéjéből s az évezredek által leszűrt történelmi igazságokból tanultam. Á jelent a mult és jövő távlatában néztem. S ebben a távlatban magammal együtt az embereket kicsinyeknek láttam és látom : annál nagyobbaknak a célokat és igazságokat. Ezeknek szolgálok ezután is. Szolgálatomra húzódozás nélkül teszem reá az életemet is. Halálom szemfedője az a zászló legyen, amelyet örök igazságokkal jegyezve ingadozás nélkül tartott kezében gyarló életem."