Református főgimnázium, Debrecen, 1935

25 a fogászati rendszeres vizsgálatokat és kezeléseket dr. Winkler Jenő fogszakorvos végezte. A tornázás alól indokolt szakvélemény alapján teljes fel­mentést nyert 28, míg időleges, illetve részleges felmentést 12 tanuló "kapott." A két esztendővel ezelőtt bevezett fogkezelést az idén is végezte dr. Winkler Jenő fogorvos a tanulókon ama feltételek mellett, melyek az 1933—34. évi értesítőben olvashatók. B) Az iskola munkája. a) Tantárgybeosztás, tantervi módosítások, osztály- és magánvizsgálatok. A tanév elején megállapított tantárgybeosztást változatlanul megbírtuk tartani az egész esztendő folyamán. A tanítási anya­got minden osztályban minden tantárgyból elvégeztük ; a taní­tás munkáját és folyamatát részletesen kidolgozott tanmenetek szabályozták és szabták meg. A tanterv nagyjában és egészé­ben az állami tanterv volt azokkal a módosításokkal, amiket az egyházkerületi közgyűlés öt évvel ezelőtt elrendelt, és amik a következők : latin VII. o. heti 4 óra, lélektan VII. o. heti 2 óra, logika VIII. o. heti 2 óra, egészségtan VII. és VIII. o. heti 1—1 óra. A testi nevelés terén változatlanul folytatódott a tavalyi berendezkedés. A harmadik testnevelési órát az idén a II—VIII. osztályban az egész tanéven át megtartottuk az április hónap­nak kivételével, amikor ezen órák ellátására a testnevelési tanácstól iskolánkba beosztott négy oktatót visszarendelték tőlünk. Ezeket a testnevelési órákat az udvaron, a tantermek­ben és a szuterrén helyiségben tartottuk, s az előírt anyagot teljesen feldolgoztuk. Mivel 17 osztály tornaóráinak ellátására egy testnevelési tanár kevés, azért az egyházkerületi Elnökség Czuna Ferenc oki. testnevelési tanárt is alkalmazta az idén óraadói minőség­ben heti 14 órát bízván rá, valamint a harmadik testnevelési órák vezetését is. Ifjúságunk e tanévben is élénken résztvett a különböző sportok gyakorlásában,és több ízben megbizonyította rátermettségét, buzgó gyakorlási kedvét és készségét az atlétiká­ban, a vívásban, a céllövészetben stb. Erre vonatkozó részletes adatok a sportkör hátrább levő jelentésében találhatók. Kötelező filmelőadások ez évben intézetünkben nem vol­tak. Ellenben az egyházkerületi közgyűlés által engedélyezett és a tanulóktól szedett évi járulékokat tartalékoltuk. Az így felgyülemlett összegből tavaly vettünk egy mozgófilmvetítő és egy állóképvetítő gépet, az idén pedig megkezdtük a meg­felelő filmanyag beszerzését, hogy a tanitásba minél hatéko­nyabban belevihessük a vetítést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom