Református főgimnázium, Debrecen, 1931
114 35. Vívás. Kacsó Endre VIII. o. jeles, Herpay Tibor VIII. o. jeles, Cs. Szűcs Kálmán VIII. o. jeles, Adorján Kálmán VIII. o. jeles, Újhelyi Szilárd VII. o. jó, Mogyorósy Győző VII. o. jeles. Darányi Dénes VI. b) o. jeles, Juhász Péter VI. a) o. jeles, Demeter Zoltán V. o. jeles, Lukács György V. o. jó, Osváth Jenő V. o. jó, Papp Kálmán V. o. jeles, Szilvássy László V. o. jeles, Kesserű Gyula V. o. jeles, Vásáry István V. o. jeles, Papp Ferenc V. o. jeles, Gyöngyössy Andor V. o. betegség miatt félévben kimaradt. VIII. Érettségi vizsgálat. E tanévben, miután a VIII. o. a) és b) szakaszokkal nyilt meg, két külön csoport tett érettségi vizsgálatot. Az a) csoport elnöke : Dr. Baltazár Dezső püspök, kormányképviselője : dr. Tankó Béla egyetemi tanár, a b) csoport elnöke : Borsos Károly középiskolai felügyelő, kormányképviselője : dr. Darkó Jenő egyetemi tanár volt. Az A) csoportnál jelentkezett a teljes érettségi vizsgálatra 38 tanuló (közülök 13-an görög kiegészítő éretts. vizsgát is tettek), 6 egyetemi hittangallgató kiegészítő görög éretts vizsg.-ra, 2 egy. hittanhallgató javító kiegészítő görög éretts. vizsg.-ra, 1 tanuló pedig latinból javított; B) csoportnál teljes érettségi vizsgálatra jelentkezett 35 tanuló (közülök 15-en görög kiegészítő éretts. vizsgálatot is tettek). Az írásbeli vizsgálatok május hó 9., 10., 11., 12-ik napjain folytak le mindenik csoportnál 2—2 alcsoportban. írásbeli tételek voltak : A) csoportnál a) magyarból : 1. Erdély, mint a lelkiismereti szabadság és az alkotmányosság védője ; 2. Az elektromos energia hasznosítása; b) latinból: Sall. Bell. Iug. 85. c. (Marius beszéde a néphez); c) németből : Szemelvény Mikszáth Kálmán ,,A kemény koponyák" c. kisebb elbeszéléséből; A) Görögből : Xen. Anab. III. 4. B) csoportnál: a) Magyarból: 1. Eötvös József részvéte a szenvedők és elnyomottak iránt költői műveiben ; 2. A világegyetem szerkezetére vonatkozó elméletek; b) latinból : Tac. Dialóg, de or. 28. és 29. c; c) németből : Szemelvény Móra Ferenc ,,Georgikon"-jából. d) görögből : Plat. Phaidon XI. c. Az írásbeli dolgozatokat a szaktanárokon kívül egyházkerületünk rendelkezése értelmében még egy másik szaktanár is bírálta. A dolgozatok általában jól sikerültek, úgyhogy az