Református főgimnázium, Debrecen, 1930
XII. VII. a) o.-ból : Borsay Lászlót, Kovács Zoltánt ; a VII. b) o. ból : Steinfeld Mihályt, Peleskey Károlyt; a VI. a) o.-ból Inczédy Mártont, Zsadon Bélát; a VI. b) o.-ból : Böőr Józsefe! Végh Gyulát; diakónusokul az egyes osztályokból: Birinyi Jánost, Lipcsey Árpádot, Gönczy Sándort, Orosz Árpádot Kecskés Istvánt, G. Szabó Szabolcsot, E. Kiss Sándort, Ujhely Szilárdot, Tatár Miklóst és Molnár Bélát. A gyülekezet ének vezetését Kmetz Gyula VIII. o. tanuló vállalta el. Hitüknek keresztyéni kötelességüknek ápolása végett összegyűltek vasár nap délelőttönként az énekteremben s imádkozással, a biblií egyes helyeinek magyarázgatásaival, vallásos szavalatokkal hegedűjátékkal s dallal erősítették magyar református hitüket Tartottak ilyen összejövetelt tízet, melyen imádkoztak : Birinyi Rácz,Zsigó, Mele££h, Orosz, Kornya, Kovács M., Hegyi, Bacza Kovács L. és Erdei, bibliát magyaráztak : Birinyi J., Erdei. Rácz I., Orosz Á., Hegyi S., Böőr J. ; szavaltak : Kozma L., Böőr J. ; hegedűn játszott : Csáthy Ferenc, Kmetz Gyula és Kardos Géza kíséretével ; énekelt Birinyi János. A gyülekezet mintegy 60 darab könyvből álló gyűjteménye végre talán állandó helyet nyert az Önképzőkör olvasójának egyik szekrényében. Közöttük szép elbeszélések s életrajzgyűjtemények találhatók. 4. Bibliakörök. Tavaly megkezdett munkánkat ez évben is folytattuk. Kovács Miklós, Nagy Balázs Dezső, Kállay Imre, Bartha Tibor, Csontos Jenő, Bíró Béla, Tamás Ferenc, Baczó Balázs, Bakó András, Fazekas Sándor hittanhallgatók vezetésével dr. Nagy Sándor vallástanár ellenőrzése mellett tíz bibliatanulmányozó csoport alakult és működött. Noha a jelentkezés önkéntes volt, egy-egy körben mégis 8-10 növendék foglalkozott a Biblia tanulmányozásával. 5. Ifjúsági Segítő Egylet. Vezető tanár : dr. Nagy Sándor. Elnök : Bacza Zoltán VIII. o., titkár : Birinyi János VIII. o. r jegyző : Kulcsár Lajos VIII. o., főszámvevő U. Nagy László VII. o., alelnök : Erdős Jenő VII. a) o. tanulók. Megalakult 1930 szept. 22-én, záróülését tartotta 1931 május 9-én. Folyó évi jövedelme volt : 1. adományokból 433.15 pengő, 2. beíratási díjból 839.60 P, 3. kamatból 345.21 P és 4. irkák percentilletékéből 245.66 P, összesen 1863.52 P. — A tiszta jövedelem 20%-át az egyesület alapjainak növelésére fordítottuk, a megmaradt részt pedig 1347 pengő értékben szegénysorsú, jó előmeneteli! növendékek segélyezésére fordítottuk. Jelen évben kiosztott segély hozzászámításával az egyesület 11 évi működése alatt összesen 9183.51 pengőt fordított segélyezésre. Áz egyesület kezelése alatt a következő alapítványok vannak : 1. Kiss Ferenc emlékalap (I.) értéke 500 P, 2. Kiss Ferenc