Református főgimnázium, Debrecen, 1928

45 h) Iskolai kirándulások. November hó 4-én Osváth Ödön vezetésével, akinek kísé­retében voltak még dr. Frick József, Kornya Sándor és Lengyel Lajos tanárok 58 tanuló Tiszafüredre tett tanulmányi kirán­dulást, ahol megtekintették a régészeti múzeumot, a Tiszát és árterét s a város nevezetességeit. A húsvéti szünidő alatt, március 22-től 29-ig ugyancsak Osváth Ödön vezetett 29 tanulót Budapestre tanulmányútra. Megtekintették az országházat, királyi palotát, Mátyás-templomot, halászbástyát, kir. kúriát, a főváros szebb tereit, nevezetesebb szobrait, továbbá a szép­művészeti, mezőgazdasági, iparművészeti, nemzeti múzeumot, az állatkertet, Aquincum romjait, a híresebb fürdőket. Voltak március 24-én a Kálvin-téri templomban istentiszteleten, voltak a színházakban is s így gazdag ismerettel és tapasztalattal bővülve jöttek haza. Rendezett még Osváth Ödön egynapos kirándulásokat Tokajba és környékére 90 tanulóval. Itt segéd­keztek neki a tanulók gondozásában dr. Hoffer A., Birta J., Kornya Sándor, végül május 21-én 40 tanulóval a llortobágyra. Mindkét kirándulásnak jó idő kedvezett. A tanulók itt főként természetrajzi ismereteiket gyarapították. A tanulmányi kirándulást adományaikkal támogatták : a Debreceni Első Takarékp. 135 P, a tiszántúli egyházkerület 200 P, a kollégium pénztára 200 P, melyekért szíves köszönetet mondunk. i) Hivatalos és egyéb iskolai látogatások. Dr. Dóczi Imre egyházkerületi középiskolai felügyelő 1929 január hó 9—14. napjain végezte intézetünkben hivatalos látogatását. Elismerését fejezte ki a tanári karnak lelki­ismeretes, buzgó munkásságáért, dicsérőleg emelte ki tudo­mányos munkásságát, mellyel gimnáziumaink között vezető helyen áll. Az intézet működését általában megnyugtatónak s nagy mulljához méltónak találta. Ady Lajos tankerületi kir. főigazgató, mint miniszteri megbízott, február 25—28. napjain látogatta hivatalosan iskolánkat. Kifejezte, hogy ez évi meg­látogatása során csak megerősödött abban az impressziójában, hogy ősi intézetünk nem a mult hírnevéből és dicsőségéből akar élni, hanem újabb és folytonos előretörekvéssel óhajtja a magyar középfokú oktatás terén kivívott pozícióját megszilárdítani. Az intézet tanári testülete mind a tudomány művelése, mind annak iskolai tanítása terén lelkesedéssel és sikerrel működik. Április hó 25-én Kócza Géza testnevelési felügyelő a közoktatás­ügyi miniszter megbízottaként iskolánk testnevelési felszere­lését és a testgyakorlás tanítását figyelte meg. Egyik osztály­ban a helyes és egészséges ülésről előadást is tartott. Torna­termünket és felszerelését mintaszerűnek nyilvánította s a tanítás felett megelégedését fejezte ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom