Református főgimnázium, Debrecen, 1927

6 Kollégiumi diákok. „Debrecennek két világhíressége van : a Kollégium és a Hortobágy. Ezeket nemcsak Európában ismerik, hanem ;i többi földrészeken is minden olyan nép körében, amelyeknél a kultúra legalább némi átlagos szinvonalat el szokott érni. Tudni a Kollégiumról és a Hortobágyról, legalább névszerint ismerni őket, ez hozzátartozik az általános emberi műveltséghez. De ezt a tudást meg is érdemli úgy az alma mater, mint a délibábos puszta, mert lényegiségük, a belőlük kisugárzó természetes erők kiapadhatatlan energiaforrásul szolgálnak elsőrenden magyar fajtánknak, másodrenden az emberi közös kultúrának. Ma az ősi református Kollégium ül ünnepet. Közel négyszázesztendős múltra tekinthet vissza. Viharos, de dicsőséges időkre, amelyek alatt az ország, ez a szegény magyar haza, nem egyszer vergődött súlyos sebektől, senyvedett és szenvedett kezén-lábán bilinccsel, vagy éppen köröskörül levagdalt végtagokkal, de a hitnek és tudománynak ez az avatag hajléka, büszke fellegvára megvívhatatlanul dacolt a vérzivatarokkal, a legdühöngőbb orkánokkal is. Belőle minden időben bőségesen bugyogott elő, patakzott és ömlött kifelé az eszmények, a legszentségesebb ideálok áradata : az istenfélelem, a hazaszeretet, a jó erkölcsök kultusza, a tudományok müvelése, a munka megbecsülése és földi életünknek sok más egyéb vezérlő csillaga. Ezek, ha volt is körülötte olykor bojtorjános „Árkádia", vagy eldudvásodott „nagy magyar parlag", termékennyé alakították azokat át és a magyar glóbus szolgálatába hajtották. Megbecsülhetetlen az a szellemi és anyagi érték, mely e régi főiskola működése nyomában és hatására nemzetünket gazdagította. Hiszen szinte elszámlálhatatlan annak a temérdek diáknak ipég csak a neve is, akik annyi hosszú idők alatt — négyszázadon át — a Kollégiumnak valamelyik tagozatában tanultak ; puszta felsorolásuk is köteteket tenne ki. S ezek szétszóródva az iskola padjaiból egyházi, polgári, katonai életünk egész területét mindenkor valósággal ellepték, akár mint közkatonák, egyszerű polgárok, akár mint vezetők és magasrangú méltóságok működtek. De tetteikben, szavukban és írásukban, egyéniségükben és jellemükben mindig és mindenütt ott volt a Kollégium ősi szelleme, ott kapták meg azt a patinát, amelyet aztán soha le nem vetkeztek magukról egész életükön át. Így liatotl, alkotott és gyarapított közvetlenül és közvetve nemzeti műveltségünk és kálvinista hitünk ez Akropolisa. A legnagyobb magyar regényíró, Jókai Mór, egyenesen a debreceni Kollégiumot tette meg indító erőnek abban