Református főgimnázium, Debrecen, 1927

46 Mennyiségtani pályatételével első lett Kovács Jenő VIII. o. t. A pályatételek első díja 20.— P, második díja 10.-— P volt. Rendes ülésein kívül a kör rendezett négy ünnepélyt. Ezek a következők : 1. Október 6-án gyászünnepély az egész ifjúság részvételé­vel. 2. December 10-én rendezte meg a kör ezévi irodalmi ünne­pélyét. Ezen Radványi Kálmán „Apátlan székelyek" című három felvonásos irredenta színművét adták elő a kör tagjai. 3. Március 15-én hazafias ünnepség az egész ifjúság részvételével. 4. Június 13-án záró ünnepély. Ennek az ünnepélynek a keretében történt meg a pályázatok eredményének kihirdetése, valamint a pályadíjak kiosztása. Az önképzőkör kebelében működő Természettudományi szakosztály felügyelő tanára Nyáry Béla, elnöke : Balogh Béla VIII., titkára Szabó László VII., jegyzője Osváth István VI. o. t. volt. A tagok száma 35. Sorozatos előadásokat tartott főképpen a szakosztály elnöke, de nagyban emelte a szakosztály szín­vonalát Szabó Zoltán bölcsészettanhallgató előadása is, aki mint a szakosztály régi elnöke, vendégként tartott felolvasást annak egyik ülésén. Kiss Ernő városi levéltáros vezetése mellett sakkversenyt is tartott az önképzőkör február 10-től kezdődőleg. A verseny eredményeképpen villámversenyben első lett Barcza Gedeon VII. o. t., egyéni versenyben a két első Barcza Gedeon VII. és Balogh Ferenc VIII. o. tanulók. 2. líiűsájji Gyülekezel. 1927 szeptember 27-én alakult meg, 5. Szabó József igazgató, a gyülekezet felügyelő-tanára és irá­nyítója, vezetésé és elnöklete alatt. Gondnokai voltak : Somogyi Sándor és Fekete Lajos VIII. oszt. tanulók ; presbiterei : a VIII. osztályból Kiss József és Szűcs János, a VII. osztályból Paragh László és Zsadon László, a VI. osztályból Osváth István és Tóth Kálmán, az V. osztályból pedig Herpav Zsombor és Kulcsár Lajos ; diakónusai : a VIII. osztályból Balogh Béla és Nyitray Károly, a VII. osztályból Bárányi Sándor és Seri András, a VI. osztályból .Jeney Gábor és Kiss Albert, az V. osz­tályból pedig Bacsa Zoltán és Csáthy Ferenc. A gyülekezeti éneklést Török Barna vezette zongorával. A gyülekezet tagjai az V—VIII. osztályok református tanulói, számszerint 245. Az összejövetelek tárgyait imádságok, elmélkedések, biblia­magyarázatok, felolvasások, szavalatok, ének- és zeneszámok alkották. Egy ízben a felügyelő igazgató is tartott előadást a cseh református egyházról s ezzel kapcsolatban azokról az elévülhetetlen érdemekről, melyeket a cseh református egyház életre keltése körül a magyar református egyház szerzett, melyekről azonban a csehek most teljesen megfeledkeztek. A tanári kar tagjai közül is néhányan, ezek között dr. Szabó

Next

/
Oldalképek
Tartalom